Hírek

2014.12.02. 21:35

Végrehajtás lett a parkolási bírságból

Acsád, Szombathely - Gergácz Pétert az idén már többször megbüntették a parkolóőrök a szombathelyi piacnál, szerinte jogtalanul.

Lisztmayer Zsófia

Gergácz Péter csaknem húsz éve jár a piacra tojást árulni. Elmondása szerint gyakran büntetik meg, mert sokszor figyelmetlen, vagy kifut az időből. A legutolsó büntetésből azonban most már végrehajtási ügy lett, csaknem 40 ezer forintot követel tőle a végrehajtó. Szerinte a szombathelyi parkolóőrök nem jártak el helyesen, és folyamatosan azt figyelik, kit tudnak rakodás közben megbüntetni. Parkolóbérlete van, de csak a személygépjárművére. Hetente egyszer viszont kisteherautóval érkezik, hogy minél több árut tudjon a piacra bevinni. A kisteherautóra nincs bérlete, de nevetségesnek tartja az elvárást, hogy öt perc alatt rakodjon ki mindent. Többször küldött már levelet is a Szova Zrt.-nek, de úgy gondolja, hogy el sem olvasták azokat.

Kurucz Zoltán, a Szova Zrt. parkolási részlegvezetője elmondta: a helytelen parkolás miatt az 1988-as közúti közlekedésről szóló törvény alapján szabják ki a büntetéseket. A beérkező leveleket azonban mindig elolvassák, és sosem hagyják azokat válasz nélkül.

Idén kétszer büntették meg a parkolóőrök Pétert, szerinte jogtalanul. Tudja, hogy időnként ő is megfeledkezik a parkolás időtartamáról, de nagyon feldühítette a Szova Zrt. hozzáállása.

– Amikor az első büntetés megérkezett, írtam egy levelet a Szova Zrt.-nek, amelyre kaptam is egy hivatalos választ. A levélben az állt, hogy öt perc alatt kell kirakodni. Megkérdeztem egy rendőrt, aki szerint ilyen nincs. A rakodás addig tart, amíg nem fejezi be valaki. Második alkalommal nem találtam meg a csekket, néhány hét múlva érkezett a levél, hogy a büntetés többszörösét kell befizetnem. Bementem a Szova Kőszegi utcai ügyfélszolgálatára, hogy megtudjam, miről van szó. Elmondták, hogy megbüntettek, és megmutatták a kisteherautóról készült képet. Mondtam nekik, hogy ez csak arra bizonyíték, hogy ők otthagyták a büntetőcédulát. De én nem dobtam ki, nem csináltam vele semmit. Akkor mi alapján jogos ez a többszörös büntetés? Természetesen ettől még ki kell fizetnem az utolsó forintig. A Szova Zrt. központjába is elmentem, mert akartam valamilyen vezetővel beszélni, de senkihez sem engedtek be.

Gergácz Pétert nem tudott panaszt tenni a büntetések miatt: nem fogadták a Szova Zrt.-nél. Fotó: Szendi Péter

Kurucz Zoltán elmondta, hogy ha érvényes bérlettel rendelkezik valaki, akkor nem lehet pótdíjat kiszabni rá.

– Nyár óta egyszer büntettük meg Gergácz Pétert, de töröltük a büntetést, mivel két napon belül bemutatta érvényes parkolási bérletét. Áprilisban szintén megbüntették, akkor nem volt bérlete. A büntetést nem fizette be a második felszólítást követően sem, ezért fizetési meghagyást kértünk a közjegyzőtől, és jogerőre emelkedett az ügy. Mivel nem fizette be időben a büntetést, most jóval magasabb az összeg.

Gergácz Péter hozzátette: talán inkább lóval kellene járnia, mert úgy talán nem büntetnék meg.

– Most már el fogok menni egy ügyvédhez, és íratok egy levelet, amelyben az szerepel, hogy csak úgy küldhet nekem levelet vagy csekket a Szova Zrt., ha az ajánlva jön, és biztosan megkapom. A fizetős parkolóban egyébként annyi kátyú van, hogy nem olyan régen 300 tojás összetörött, ahogy a kulló egy gödörbe hajtott. Mindenki háborog a piacon, a múltkor például a húst árulók is megkergették a parkolóőröket. Teljesen felháborító, hogy az ellenőrök folyamatosan az árut pakolókat figyelik. Én fizetem a parkolási bérletet, akkor ők miért nem vállalnak valamiért felelősséget? Valakik folyamatosan meghúzzák, és megnyomják az autómat, de ezzel persze senki sem foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!