Hírek

2015.05.15. 10:07

Jobbik: Nem paktumok kellenek, hanem segítség!

A devizahitel felvételkori árfolyamán forintosítsák a tartozást – erre szólítja fel a kormányt a Jobbik.

Bakos Ágnes

A párt Vas megyei frakcióvezetője, Rába Kálmán arról beszélt, hogy a kormány kilátástalan helyzetbe hozta a hitelkárosultakat, akik több évnyi törlesztés után ott tartanak, hogy hiába a forintosítás, tőketartozásuk még mindig magasabb, mint eredetileg volt. Rába Kálmán arra is felhívta a figyelmet, hogy 20-30 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést ígért a kormány, ehhez képest legfeljebb 10 százalék lett, vagyis nincsenek könnyebb helyzetben az adósok azzal, hogy forintra váltották tartozásukat.

A párt szerint, látszatintézkedéseket hozott a kormány a hitelek rendezésében. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ingatlanvásárlási mandátuma lejárt, nem tud több nem fizető adóson segíteni. Rába Kálmán azt mondta: az eszközkezelő mintegy 15 ezer ingatlant vett át, ezeknek alig több mint 40 százaléka vidéki. A Jobbik szerint mielőbb rendezni kell az autóhitelesek és a szabad felhasználású kölcsönöket törlesztők ügyét is. A párt arra szólítja fel a kormányt, hogy ne paktumokat kössön a Bankszövetséggel, hanem segítsen a károsultakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!