Hírek

2015.07.13. 15:58

Az idén Kárpátaljáról várnak gyerekeket vendégségbe az Őrségbe

Őriszentpéter - Varga Ottó, az Őrség közszeretetnek örvendő papja sok újságot említ. Például azt is, hogy hamarosan elkezdik a nagyrákosi templom belső felújítását.

Némethy Mária

– Én nagyon boldog vagyok attól, hogy az Őrségbe érkező turisták közül sokan fontosnak tartják, hogy vasárnaponta eljárjanak misére. Így Őriszentpéteren, Bajánsenyén, vagy Kondorfán is találkozok mindig velük. Nem hagyják otthon a hitüket, s ez nagyon jó érzés – hallom Varga Ottótól, az Őrség esperesétől, akitől az iránt érdeklődöm, hogyan alakul az idei nyara.

Rögtön arról beszél, ami hagyomány már itt. Minden nyáron a határon túlról érkezik egy csapat magyar gyerek az Őrségbe. Az idén augusztus 5-től Kárpátaljáról, azaz Munkácsról várnak nyaralni gyerekeket, erre készülnek a helyi karitásszal.

Varga Ottó nemrégiben két püspököt látott vendégül, tíz éve misebusszal szállítja misére a hívőket. Fotó: Szendi Péter

– Nem tudom, végül hányan érkeznek majd ide – gondolkodik el Ottó atya. – Mi mindenesetre 35 gyereket várunk a kísérőikkel. A programjuk is összeállt már. Egy hetet töltenek Magyarországon, Budapesten a Parlamentet és a Szent István bazilikát nézik meg, innen kirándulnak Németújvárra (Güssingbe) és Lendvára, Kőszegre és Szombathelyre. Nagyon remélem, szép élményekkel térnek majd haza.

Megemlíti, hogy a minap két püspök vendégeskedett nála. Az egyik Snell György, akit októberben nevezett ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé a pápa, a másik Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke 2010 óta.

– Jó volt elbeszélgetni a kerti asztalnál, de én nekik is csak azt tudtam mondani, mint most magának: én csak egy csóró pap vagyok, de az Őrség népétől én mindent megkapok. Nagyon jól érzem ezek között az emberek között magamat – beszél mindennapjairól Varga Ottó atya, amikor azt pendítem meg: nehéz lehet itt a szolgálat egy ilyen szegény vidéken.

A sokat mosolygó, jó humorú és jó kedélyű Varga Ottó atyától más választ nem is vár az ember. Ő az, aki 28 éve minden misén kézfogással fogadja a híveket a templom kapujában, s tíz éve szállítja is őket a misebusszal. Van úgy, hogy kétszer, háromszor is fordul, amire mindenkit elfuvaroz a misére. Így aztán mindenkiről mindent tud, a hívek mindennapjaikba is beavatják.

Ettől boldog Ottó atya.

Megemlíti, hogy a nagyrákosi templomot kívülről már sikerült rendbe tenni, de most júliusban elkezdik a belső renoválását is. Továbbá azt se felejtsem el megírni, hogy az őriszentpéteri Árpád kori templom már bekerült az értéktárba, jövőre a veleméri is oda kerül majd.

Ottó atya kisbabák születéséről is mesél, merthogy az a nagy öröm. Igaza van, mindannyiunknak az.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!