Hírek

2015.09.14. 13:15

Molesztálás Kemenesmagasiban: megszólal a polgármester és egy érintett anyuka

Hétfő reggel bombaként robbant a hír, miszerint egy Vas megyei faluban diáklányokat molesztált egy pedagógus. Amint helyszíni tudósítónk kiderítette, a település Kemenesmagasi volt: ott jártunk, beszéltünk a helyiekkel.

Vadas Krisztina

Az eset még augusztus közepén történt a zánkai Erzsébet-táborban, a kemenesmagasi általános iskolásokat ugyanis ide vitték táborozni. A faluban futótűzként terjedt a hír, miszerint a volt iskolaigazgató, V.R. a táborban molesztálta a 12-13 éves lányokat.

- Hangsúlyozom, hogy most polgármesterként nyilatkozom, nem pedig pedagógusként, hiszen én is tanítok a helyi általános iskolában – mondta Sebestyén Zoltán, kemenesmagasi polgármestere a Vas Népének. - Az iskolában gördülékenyen elindult a tanév, a tankerület pedig megszervezte a helyettesítő rendszert. Ugyanis az érintett– a megjelent hírekkel ellentétben – már évek óta nem iskolaigazgató, sőt már nem is tanít az iskolában. Miután hazaértek a táborból, nem tudni biztosan milyen formában (közös megegyezéssel vagy munkavállaló általi felmondással), de a munkaviszonyát felbontották. Az iskola éli a mindennapi életét, kívülről nem látszik semmi olyan, ami nyugtalanságra ad okot. A falu is éli a mindennapi életét. Ennek az ügynek nyilván mélyebben lesz majd folytatása – tette hozzá.

A polgármester Sebestyén Zoltán. Fotó: Unger Tamás

Sebestény Zoltán szerint a szülők a feljelentés után kaptak egy tájékoztatást, miszerint a Celldömölki Rendőrkapitányság átadta a helyileg illetékes Balatonfüredi Rendőrkapitányságnak az ügyet. Azóta a rendőrség részéről nem érkezett információ. Polgármesterként bízok benne, hogy a dolog ezután megnyugtatóan fog rendeződni, a tekintetben, hogy a bűnösöknek bűnhődni kell, az erkölcsileg tisztáknak tisztán kell maradni.

- A hírekben az is megjelent, hogy V.R részt vett a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Ezt meg tudom erősíteni, valóban itt volt, de az ülésen az esetről nem esett szó. Utánajártunk annak is, hogy az ügynek van-e kihatása a képviselőségére: ha a nyomozati szakasz lezárult, és találnak elegendő bizonyítékot, akkor a bírósági szakasz első tárgyalása után az ügyrendi bizottság javaslatot tesz a képviselőtestületnek a tagsági viszony felmentésre. A mandátumát mindeddig törvényesen megtarthatja, hacsak nem mond le addig – mondta a polgármester.

- A kislányom már a tábor első estéjén hazatelefonált. Sírt a telefonba, azt mondta, haza akar jönni – emlékezik vissza az egyik érintett lány édesanyja. - Ekkor még nem mondta el, hogy miért. Később aztán elmesélte a történteket. Sokan támadtak azért, hogy miért nem hoztam azonnal haza a gyereket. Ő azt mondta, szóltak az iskolaigazgatónak, ezért megnyugodtam, hogy a további napokban nem ismétlődik meg az eset. A lányom elmondása szerint az igazgatónő csak annyit reagált, hogy biztosan csak álmodtak. Nehéz ezt feldolgoznia, ugyanis nem csak a történtekkel kell megbirkóznia, hanem azzal is, hogy sokan hazugnak nevezik. Többen kértek már meg, hogy vonjam vissza a feljelentést, de én kiállok a lányom mellett – mondta az édesanya, aki a nyomozás miatt további részleteket nem kívánt elárulni az ügyről.

Információink szerint az illetővel kapcsolatban már több éve felmerült hasonló gyanú, de eddig senki sem mert lépéseket tenni. Vannak, akik kiállnak mellette, de sokan az érintett lányok családjait támogatják.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a veol.hu kérdésére közölte: a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomoz szexuális visszaélés gyanúja miatt, a nyomozás érdekeire való tekintettel egyéb információt nem mondtak.

Kerestük a megvádolt pedagógust is, de egyelőre nem tudtuk elérni.

Ezek is érdekelhetik