Hírek

2015.12.27. 15:58

A fejlődés útján - Nagyobb szerep a képalkotó diagnosztikának

Szombathely - A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi Radiológiai Osztályán éves szinten több, mint százezer beteg fordul meg. Nemcsak a megye betegeit vizsgálják meg, hanem a távolabbról érkezőket is.

Bajdó Bettina

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi Radiológiai Osztálya a kórház legnagyobb osztálya. Dr. Király István osztályvezető főorvos elmondta, hogy 96 fővel működnek, ebből 20 orvos, 46 asszisztens.

- 15 szakorvos és 5 rezidens, valamint szakorvosjelölt dolgozik nálunk - folytatta az osztályvezető. - Emellett két korábbi osztályvezető főorvos is visszajár heti egy alkalommal, hogy oktassa a fiatalokat. Az osztály akkreditált szakorvosképző hely, folyamatosan szervezzük, és részt veszünk az orvosi, szakdolgozói képzésben, továbbképzésben. A megye egyetlen ilyen egészségügyi ellátóhelye vagyunk, Celldömölk, Körmend és Sárvár környékéről is hozzánk kerülnek a betegek vizsgálatra. A megye összes fekvőbeteget ellátó intézményét kiszolgáljuk, emellett a járóbeteg-ellátó intézeteket is.

Az osztály a kórházban kiemelkedő szerepet tölt be. Egyre nagyobb teret hódít a gyógyításban a képalkotó diagnosztika, ez azonban nagy leterheltséggel is jár.

- A gépparkunk az országban az egyik legfejlettebb - tette hozzá dr. Király István. - A most folyamatban lévő fejlesztésekkel az országban a legjobban felszerelt intézménnyé válunk. Elértük az európai színvonalat a napi működésünkben, ezeket a feltételeket biztosítjuk a Markusovszky kórházban. Több kollégánk más egészségügyi intézményekben részállásban is dolgozik, így tényleg a megye minden területén érintve vagyunk.

Az osztályvezető szerint sok ember, amikor meghallja az osztály nevét, nincs is tisztában azzal, hogy milyen sokrétű feladatot látnak el. Az osztályon a képalkotó diagnosztika teljes eszköztárával rendelkeznek: digitalizált, konvenciolnális röntgendiagnosztikával, ultrahanggal, CT-vel, MR-rel, mammográfiával, csontdenzitometriával, valamint digitális angiographiával is. A diagnosztika mellett intevenciós radiológiai ellátást is biztosítanak. A röntgenvizsgálatok aránya visszaszorulóban van, százalékában csökkenő tendenciát mutat, helyét a modernebb eljárások (UH, CT, MR) veszik át.

Az osztályon az orvos-beteg találkozás éves szinten százezres nagyságrendű. Ez nagyon magas adat ahhoz képest, hogy egy 280 ezres lélekszámú megyében élünk. Az osztályra a környező megyékből is érkeznek betegek.

A sürgősségi betegellátásra egy komplett, kisméretű rendszert építettek ki, baleseteknél például 0-24 órában történik a vizsgálat. Ez köszönhető annak is, hogy fejlett gépparkkal rendelkeznek.

40 vizsgálatot végeznek. Átlagosan egy betegnél 1200-1500 felvétel készül, melyet egy-egy orvos néz át. Egy orvos naponta általában 25 beteg felvételeit vizsgálja meg. Ez komoly leterheltséget jelent. A vizsgálat sokszor pár perc alatt megvan, viszont a diagnózis felállításához háromnegyed-egy óra is szükséges. Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy nem a kép gyógyít, hiába látják ők az elváltozást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!