Hírek

2016.03.23. 19:50

Szomszédok egymásért Szombathelyen

Civil bűnmegelőzési programként indult pár évvel ezelőtt az a kezdeményezés, amelynek célkitűzése a lakóközösségben előforduló bűncselekmények megakadályozása, hálózatépítéssel történő csökkentése.

A mozgalom népszerűsítése érdekében szerdán a Városháza nagytermében Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója tartott előadást.

A Bűnmegelőzési Tanács és Szombathely Megyei Jogú Város ötlete nyomán tavaly májusban indult egy rendhagyó közbiztonsági, bűnmegelőzési prevenciós program, a Szomszédok egymásért elnevezésű mozgalom. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok előadása a programban részt vevő állampolgárokra, az egyének részvételére fókuszált.

- Nagyon fontos a bűnmegelőzésben, hogy a prevenció sajnos nem köztudott ismereteken alapszik. Ám meg lehet tanulni és ennélfogva könnyebben eljuthat az egyénig. Egy jól működő társadalomban, nemzetállamban ennek három szintje van: az egyén, a közönség és akár még az ökoszisztéma is szóba jöhet, mint prevenciós terület - mondta el érdeklődésünkre a dandártábornok. Hozzátette: a mozgalom reneszánszát éli, hiszen Kopácsi Sándor, 90-es évek eleji budapesti rendőrfőkapitány 56-os menekültként került ki Kanadába és onnan hozta haza ezt a programot, amely az észak-amerikai államban már több évtizede sikeresen működött. A mozgalom lényege, hogy közösségteremtő ereje van, hiszen az emberek megismerik egymást. Az eddigi tapasztalok szerint a kertvárosi területeken hatékony ez a program. Szombathelyen hat lakótelep van, ez a kertvárosihoz képest egy eltérő közösségi tér, de a cél itt is az, hogy jól működjön a kezdeményezés.

A nyugodt, becsületes élettér egyik legmeghatározóbb eleme a biztonság. Ennek fenntartása a törvények ismeretén és azok betartásán alapszik.

- Szerencsére itt, Vas megyében, Szombathelyen törvénytisztelő emberek élnek. Ennek köszönhetően a különböző bűnügyi statisztikákban vezető helyen vagyunk, ami azt jelenti, hogy a megye és a város az ország legbiztonságosabb területei közé tartozik - fogalmazott köszöntőjében Puskás Tivadar polgármester. Az eseményen elhangzott az is, hogy a jó közbiztonság fenntartásának titka, ha minél nagyobb hangsúlyt fektetünk a megelőzésre és ennek következtében növekedhet az állampolgárok szubjektív biztonságérzete.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!