Hírek

2016.09.05. 17:18

Durva! Magyar autósokat bírságolnak litvánok helyett?

Körkép - Olvasónkat megbüntették gyorshajtásért, pedig az autója a garázsban állt. Kiderítettük, mi történhetett.

Budai Dávid

Éppen egy héttel ezelőtt írtunk a rejtélyes osztrák büntetésekről. Egy olvasónknak gyorshajtásról küldtek az osztrák hatóságok levelet, ám sem fotót, sem csekket nem mellékeltek, így olvasónk nem hitt a felszólítás valódiságában. Igaz, azt elismerte, hogy akkor és ott közlekedett az autójával, mint amiről a levél is említést tett. Inkább a büntetés nagyságát - 12 kilométeres sebességtúllépésért 45 eurós bírság - és a fotó, vagyis a bizonyíték hiányát kifogásolta. Volt azonban olyan eset is, amikor a közelében sem járt a megjelölt helyszínnek az autós, mégis kapott büntetést. Most úgy néz ki, mindkét esetre találtunk észszerű magyarázatot.


Ám mielőtt elárulnánk, lássunk párat az internetes hozzászólásokból, mert ezekből is akadt néhány. Egy olvasónk nem érti, mire a nagy felháborodás a magas büntetés miatt, mint írja, őt német rendszámú autójával Söptén mérték be, mert 15 kilométerrel hajtott gyorsabban a megengedettnél. A 30 ezer forintos fizetési felszólítás aztán meg is érkezett Németországba, ám fotót a magyar hatóságok sem mellékeltek hozzá - szerinte a büntetést, mese nincs, be kell fizetni.

Fotó: Szendi Péter


Másik olvasónkat Oberwartnál büntették meg 35 euróra, ám ő sem vitatta a büntetés jogosságát. Egy harmadik olvasónk szerint viszont az osztrákok nem korrektek. Mint írja, őket 60 euróra büntették meg, mert 50 helyett 75-el mentek, csakhogy ez szerinte lehetetlen, mert kínosan ügyelnek mindig a sebességhatár betartására. Egyszer pedig száz euróra büntették meg egy barátját azért, mert nem volt nála személyi igazolvány. A kiugróan magas bírság oka szerinte mindössze annyi, hogy a rendőrök látták, hogy ott lapul egy százas a pénztárcában. Mindenkinek van tehát egy története arról, hogyan büntették meg, és ezúttal mi is előállunk eggyel.

GARÁZSBAN ÁLLÓ KOCSI HAJTOTT GYORSAN


A celldömölki Csizmazia Károly és családja augusztus 13-án Montenegróba indult, vonattal. Autójukat gondosan a garázsba zárták, majd két héttel később meglepve látták, hogy megbüntették őket Burgenlandban 45 euróra 12 kilométeres sebességtúllépésért. Meglepődtek, de nagyon. Mint elmondták, ha éppen jártak volna Ausztriában, nem is firtatták volna, hogy az adott útszakaszon közlekedtek-e vagy sem, fizettek volna, csakhogy vonatjegyekkel tudják igazolni, hogy nem is voltak Magyarországon.


A fizetési felszólítás megszólalásig hasonlít arra a levélre, amit múlt heti cikkünkben közöltünk, ugyanaz a sebességtúllépés mértéke, és a büntetési tétel, és ehhez a levélhez sem mellékeltek se csekket, se fotót. Egy dolgot kivéve tehát minden egyezik, Csizmazia Károly ugyanis bizonyíthatóan nem volt ott, ahol megbüntették. A levél mindazonáltal nagyon is hivatalosnak tűnik, ráadásul magyar fordítást is mellékeltek. Az viszont érdekes, hogy a levél augusztus 19-én kelt, és ehhez a dátumhoz igazítják a fizetési határidőt is, ami ugye azért lehet kellemetlen, mert a levél akár heteket is késhet, el is keveredhet, ugyanis sima levélként adták fel, nem ajánlottan.


Na de ez mindegy is, a levél megérkezett, Csizmazia Károlyék pedig, mint írtuk, meglepődtek, főleg amikor kezükbe akadt a Vas Népe, ahol mintha a saját esetüket olvasták volna. Időközben megfogalmaztak egy panaszlevelet is, amit azonban még le kell fordíttatni, ám a határidő vészesen fogy, de fizetni érthető módon nem szeretnének. Valószínűleg nem is kell majd nekik, mivel vélhetően tévedésről van szó. Egy fatális, sokszor megismétlődő tévedésről.

Fotó: Szendi Péter


STIMMELJENEK A SZÁMOK MEG A BETŰK, A TÖBBI NEM SZÁMÍT


Egy neve elhallgatását kérő olvasónk elmesélte, még júniusban kaptak egy hasonló levelet, érdekes módon ezúttal is 45 euróról szólt a büntetés. A gond csak az volt, hogy a céges autó már hónapok óta lejárt műszakival állt a szerelőnél. Egy-két hét múlva ismét érkezett egy levél. Ugyanaz a rendszám, ám más a helyszín és más a büntetési tétel is, ezúttal már ötven euróról szólt a bírság. Olvasónkban - érthető módon - elpattant valami, és németül remekül beszélő ismerősével a végére járt a dolognak. Miután kikérték a fotókat, kiderült, hogy a rendszám valóban stimmel, ám sem az autó típusa, sem a felségjelzés nem. Egy litván autót meszeltek le az osztrákok, ez esetben kétszer is. A felszólítások azonban olvasónkhoz érkeztek. Arról van tehát szó, hogy a rendszer, a rendőr vagy az ügyintéző félrenézte, vagy egyszerűen nem vizsgálta, hogy az adott rendszám melyik országhoz tartozik.


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban könnyű összekeverni a két rendszámot, hiszen a litván rendszám, akárcsak a magyar, három betűből és három számból áll, ráadásul a litvánok velünk együtt léptek be 12 évvel ezelőtt az EU-ba.

 


Csak vicceltünk, valójában szerintünk csak az keveri össze a két rendszámot, aki nem ismeri a betűket. Mivel ezt nem feltételezzük az osztrák rendőrökről, arra gyanakszunk, a rendszer nem vizsgálja a felségjelzést, csak a betűket és a számokat. Akkor viszont miért éppen a magyarok kapják a bírságot, vagy kiküldik Litvániába is? Egyébként az Észt Köztársasággal is hasonló a helyzet, az ő rendszámuk is könnyedén összekeverhető a miénkkel, amennyiben valaki nem tudja megkülönböztetni az „EST” betűsort, a „H-tól” Sőt, az igazság az, hogy ilyen alapon a finn és svéd rendszámmal is könnyedén lehet keverni a magyart.

 


Ez tehát a rejtélyes bírságok titka. A gond csak az, hogy mindenkinek magának kell végére járnia az ügynek, ráadásul németül. Ha nem tisztázzák a helyzetet az osztrák hatóságokkal, akkor a legközelebbi ausztriai kiruccanásnak kellemetlen vége lehet. A rendőrök ugyanis látják a rendszerükben, hogy kinek van elmaradása, és azt kíméletlenül behajtják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!