2017.01.03. 09:15
Ön mit fogadott meg az új évre?- És be is fogja tartani?
Sok szombathelyit egyszerűen hidegen hagy még a gondolata is annak, hogy megfogadjon valamit a következő esztendőre – ez leginkább az idősebb korosztályra jellemző.
A 77 éves Pozsonyi Jánosné sem szokott fogadalmat tenni. – Már nem is igazán tudnék mit elhatározni – mosolyodik el. – Én a kenyerem javát már megettem, és szerencsémre nincs káros szenvedélyem sem, amitől meg kellene szabadulnom – fűzi hozzá a hölgy.
Orbán Róbert, programszervező
Orbán Róbert szintén nem ígért meg idén magának semmit. – Régebben tettem fogadalmakat, de már az idejét sem tudom annak, hogy mikor – gondolkozik el a 61 éves programszervező. – Biztosan nem lehettek komoly, életmód változtatással járó dolgok, ha így elfelejtettem őket – teszi hozzá.
Kenéz Károlyné, nyugdíjas
A 76 éves Kenéz Károlyné is csupán apróságokat szokott megfogadni. Idén is így tett. – Igyekszem egész évben mosolyogni – mondja a derűs asszony. – Az életnek rengeteg arca van, és sohasem tudhatjuk, hogy éppen melyiket fogja megmutatni nekünk. Mondhatnám úgy is, hogy „egyszer fent, egyszer lent". Én mindig próbálok a legjobb tudásom szerint megbirkózni az akadályokkal, ugyanis azzal semmivel sem lennék előrébb, ha minden rossz dolog hatására morcos lennék – mosolyodik el.
A fiatalabbak körében már kicsit más a helyzet, úgy tűnik, hogy ők jobban szeretnek fogadalmakat tenni. A 29 éves Márton Zoltán például nagyon komolyan elhatározta magát. – Megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, az év minden napján félreteszek ötezer forintot – hangsúlyozza. – A cél érdekében kevesebbet fogok bulizni, cigarettázni és inni is. Ez azért is kapóra jön, mert törekszem az egészségesebb életmódra, így a konditermet is többször meglátogatom majd – fűzi hozzá.
Tömöri Viktor, építőipari dolgozó
Tömöri Viktor sem kis dolgot fogadott meg. – Külföldön dolgozom, rengeteget kell ingáznom – mondja a 26 éves építőipari dolgozó. – Ez rengeteg időmet és energiámat emészti fel. Bár rám egyébként nem jellemző, hogy komolyabb fogadalmakat tennék, az elmúlt év tanulságai alapján elhatároztam, hogy mindenképpen több időt szeretnék tölteni a családommal – teszi hozzá.
A 21 éves Makkai Dóri évente több fogadalmat is tesz, igaz, csupán apróságokat. – Megfogadtam például azt is, hogy idén többet fogok olvasni – emeli ki. – Illetve, elhatároztam, hogy több időt fogok szentelni a fontosabb dolgoknak és nem fogok kifogásokat keresni – hangsúlyozza.