Hírek

2017.02.03. 15:35

Íme a kis kúria, ahol a zseni megszületett

Az Uraiújfaluban 1821-ben született Szelestey László a Vas megyei reformkori nemesség tipikus alakja volt. Szülőhelyén ma is megkereshetjük életének nyomait.

Feiszt György

Szelestey költeményeit már 1842-ben kis kötetben megjelentető ügyvéd részt vett a szabadságharcban. A „tájköltészet" stílusában írt népies dalait „Kemenesi czimbalom", „Falu pacsirtája" és „Tündérvilág" című verses köteteiben adta ki. Felesége, Igmándy Magdolna, költőnő versei a „Hölgyfutár"-ban jelentek meg. Szelestey Pestre költözve megalapította és szerkesztette a „Szépirodalmi Közlöny"-t, 1860-ban országgyűlési képviselővé választották. A Schmerling provizórium ellen írt politikai cikkei és az Almásy-Nedeczky féle Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétel gyanúja miatt 1864. március 15-én lefogták. Az Újépületben, Olmützben, majd Theresienstadtban tartották fogva, és csak 1867-ben a kormány közbenjárására bocsátották szabadon. Börtönéveit „Egy rab álmai" című verseskötetében örökítette meg. Vas vármegye tanfelügyelői állásáról lemondva 1871-től Uraiújfalui kúriájában élt.

Ebben a házban született Szelestey László, a reformkor jellegzetes figurája Fotó: Unger Tamás

A vasi jeles irodalmár emlékének felelevenítését a Faludi Ferenc Társaság kezdeményezte. Szülőházának táblával való megjelölésére, 1935. október 13-án, halálának 60. évfordulóján került sor. A jubileumra összejöttek munkásságának ismerői. Bárdosi Németh János, a Faludi Társaság elnöke mellett ott volt Figedi Fichter Sándor, szintén Uraiújfalu szülötte, a magyar honvédség zenekarának karnagya, a Szelestey és a Bezerédy család tagjai, akik a szakmai méltatást Székely László papköltő szájából hallhatták. Természetesen nem maradhatott el a politikai beszéd sem. Ostffy Lajos kihangsúlyozta, hogy Gömbös Gyula miniszterelnököt is képviseli. A főispán szónoklatából tudhatjuk meg, hogy „a kis kúriában, ahol a zseni született, ma a magyar föld egyszerű, mindennapi kenyerükért dolgozó munkásai laknak".

Az Uraiújfalu főutcáján (Petőfi Sándor utca 14.) álló szerény hajlék immár nyolc évtizede irodalmi emlékhely Vas megyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!