Hírek

2017.03.16. 18:00

Alex, bajnok leszel újra!

Jótékonysági bált tartanak Erdélyi Alex javára. A leukémiás fiú szülei eddig nem fogadtak el semmilyen anyagi támogatást.

Tóth Kata

Jótékonysági bált tartanak Körmenden pénteken: egy leukémiával küzdő fiú családjának ajánlják a bevételt. A 13 éves Erdélyi Alexanderről tavaly augusztusban derült ki, hogy súlyos beteg, leukémiás. A kicsi kora óta futballimádó, Illés Akadémiára járó kamasz tavaly nyáron bekerült a Bozsik-program U-14-es megyei válogatottjába. Aztán a betegséggel összetörni látszottak az álmai. Négy blokkból álló kezelése jelenleg a harmadik fázisban tart.

A családja - bár sokan és sokszor szerettek volna segíteni - eddig visszautasított minden felajánlást. Most viszont már komoly anyagi megterhelést jelent számukra a gyógyszerek, higiéniai szerek finanszírozása. Egyáltalán: a mindennapi megélhetés, hiszen a három gyereket nevelő Zsófia és János időközben elvesztették a munkájukat. (Alex mostanáig a gyermek-onkológián töltötte a napjait - állandó szülői felügyeletet igényelt.) Az apa gyerekkori barátai vetették fel: mi lenne, ha jótékonysági bált szerveznének, aminek a bevételével a családot támogatnák. A szülők eleinte tiltakoztak, aztán beadták a derekukat: ma 19 órától buli lesz a körmendi Korona étteremben. Éder Gabee zalaegerszegi zenész ellenszolgáltatás nélkül vállalta a fellépést. Az étterem a helyszínt ajánlotta fel.



Erdélyi Alexről tavaly augusztusban derült ki, hogy leukémiás. Túl a kemoterápiás kezelések javán még gyenge, de bízik a teljes gyógyulásban

Fotó: Szendi Péter

Az Erdélyi család Szombathelyen él, mi mégis Körmenden találkozunk - Alex az apukája révén körmendi -, abban a kis sorházban, ahol a kamasz szeret "elbújni" a kíváncsi tekintetek elől. Szájukon maszkkal ücsörögnek a kanapén a gyerekek: Alex, hogy ne fertőződjön meg - kicsit távolabb a húga, Szofi náthásan, szorosan az édesanyja, Zsófi mellett. (A legkisebb húg, Elena egészséges, ő iskolában van.) Mesélnek.

Minden úgy kezdődött, hogy tavaly augusztus elején fociedzés közben kétszer is rosszul lett a futballmániás kamasz. Az edző behívta a szülőket, és közölte: addig nem engedi pályára lépni Alexet, amíg igazolást nem kap tőlük, hogy fiuk egészséges. A nagypapa már korábban észrevette, hogy unokája fáradékonyabb, sokat fáj a feje. A szülők szemészetre vitték Alexet, majd vérvételre. Nem késett sokáig az eredmény, augusztus közepén megszületett a diagnózis: leukémia, amit a csontvelővizsgálat is kimutatott. Szerencsére az a változat, mondja Zsófi, amelyben nincs szükség csontvelő-átültetésre. Úgy tűnik, időben észrevették a betegséget, biztató a helyzet, és jó esély van a gyógyulásra. Azon a pénteken azonban, amikor kiderült a betegség, összeomlani látszott minden. Zsófi már hétfőtől nem tudott menni dolgozni - fia mellett maradt a kórházban. Azóta aztán megszűnt a munkahelye, ahogy a férjének is - a három gyerekre valakinek mindig kellett vigyáznia.

Németh Zsófia a tízéves Szofival és a 13 éves Alexszel. Maszkra a fertőzésveszély miatt van szükség
Fotó: Szendi Péter

Köpcös, erős alkatú, 42 kilós fiú volt hét hónapja Alex, most 32 kilót nyom. Kamasz testét és lelkét nagyon megtépázták a történtek. Az első időkben alig beszélt, alig evett, szinte csak feküdt. Legyengültek a lábai, az izmai, kihullott a haja, fájtak a csontjai a kezelések után. Volt, hogy összecsuklott a kórház udvarán. Ő, aki hat-éves kora óta focizik, heti háromszor edz - az Illés Akadémiára jár és tavaly nyáron bekerült az U14-esek közé. Az édesanyja meséli, szerencsére a Facebookon tudta tartani a kapcsolatot az unokatestvéreivel, a társaival. Erős vagy, harcos vagy! Bajnok leszel! - így biztatták a csapattársai. És most már Alex is bizakodó: a szervezete összességében jól reagált a kemoterápiás kezelésre. Ő pedig már nyáron szeretné elkezdeni az edzéseket, erősödne, alapozna a csapattal. Ráadásul az osztályfőnöke, az osztálytársai, a vácis hatodikosok is visszavárják.

Soha nem voltak még ilyen helyzetben, mindig inkább a másik oldalon, ők segítettek másokon - pironkodik Zsófi. Az Alex betegsége előtti időszakban nem voltak anyagi problémáik. Ahogy jött a kór, sokan felajánlották a segítségüket, de ők nem fogadtak el semmilyen anyagi támogatást azon kívül, amit a szüleiktől, a szűkebb családtól kaptak. Mostanra elfogytak a család tartalékai, így beleegyeztek a jótékonysági bálba, amelynek ötletét a fiú édesapja, Erdélyi János barátai vetettek fel. Éder Gabee zalaegerszegi zenész azonnal igent mondott a hívó szóra, ellenszolgáltatás nélkül vállalta a báli zenét. Az étterem a helyszínt ajánlotta fel.

Aki szeretne, ma este ott helyben tehet felajánlást. Aki nem tud a rendezvényre elmenni, az a következő számlaszámra befizetett összeggel segítheti a családot: OTP 11773470-00891424

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!