Hírek

2017.03.10. 17:35

A hölgyek már villoghatnak - a borkirálynő is felveszi a puttonyt és a metszőollót

Kőszeg - A "hölgyek boráról", a királynő munkájáról és a helyi borbálról is beszélgettünk az idén nagykorúvá vált Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete vezetőjével.

Turbók Attila

- Vélhetően a sok-sok egyedül töltött este indított bennünket arra, hogy az urak mellett a hölgyek is foglalkozzanak kicsit a borral, a jó társasággal - mondta nevetve Orbán-Tóth Adrienn, a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke. Az alpokaljai kisváros egyik legkülönlegesebb és nem mellesleg legjobban szervezett egyesülete ebben az évben vált nagykorúvá, hiszen 18 évvel ezelőtt, 1999. április 24-én alapították a borászokhoz köthető kőszegi hölgyek. - Akkoriban nagyjából húszan indultunk, mára 28 tagot számlál egyesületünk - mondta az elnök. Hangsúlyozta: elsősorban a borászathoz köthető reprezentációban tudnak részt venni, kóstolásokat, borversenyeket és számos egyéb, több esetben saját programot szerveznek Kőszegen. - Ha nagyon tömören fogalmaznék tevékenységünket illetően, azt mondanám: itt legalább mi is villoghatunk - tette hozzá tréfásan az egyesület elnöke. A munkában azonban nem ismernek tréfát, hiszen ahhoz, hogy megalapozott véleménnyel képviseljék a kőszegi bort és borászokat, bizony a hölgyeknek is tanulniuk kell. - Nem csak a kínálás vagy a borászat fortélyait lessük, tanuljuk el, kivesszük a részünket a szőlőművelésből is - jegyezte meg Orbán-Tóth Adrienn.

A Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete: a tizennyolc éve alakult civil szervezet a város egyik legaktívabb egyesülete Fotó: VN

A borbarát hölgyek nem egy alkalommal a szüreten is "villoghatnak", az egyesülethez tartozó, éppen regnáló borkirálynő is több alkalommal vesz a hátára puttonyt, kezébe metszőollót.

- Kőszegen nagy hagyományai vannak a civil szerveződéseknek, ezen szervezetek színesítik aztán a város programjait. Természetesen nekünk is vannak saját rendezvényeink (nemrég a borkorcsolyaverseny zajlott), melyek közül most éppen aktuálisan az áprilisi borkóstolóra készülünk, ahol a helyi borászok terméséből választjuk ki a "hölgyek borát" - mondta Orbán-Tóth Adrienn. Hangoztatta: a Hölgyek Bora cím inkább csak ajánlás a borászok, a város vendégei számára. A megválasztott rozé-, fehér- és vörösbor egyes palackjaira az egyesület tagságának képe kerül.

Orbán-Tóth Adrienn Fotó: Turbók Attila

- Annak, hogy ezt bárhol forgalmazni lehessen, komoly szakmai követelményei vannak, ám volt rá példa, hogy egy helyi borász ilyen címkével dobta piacra a nyertes borát - tette hozzá az egyesületi elnök. Orbán-Tóth Adrienn szerint a borbarát hölgyek legnagyobb, saját rendezvénye a novemberi, Márton-napi borbál, ahol ugyancsak bort választanak, arra az egy estére.

- Rendezvényeink mellett azonban leginkább arra vagyunk büszkék, hogy a város egyik legszervezettebb egyesületeként össze tudjuk hozni a különböző korosztályú tagjainkat, integráltuk szervezetünkbe az évente megválasztott borkirálynőt. Utóbbiakkal mindjárt az egyesület utánpótlása is biztosított: - Hűséges tagsággal bírunk - mondta Orbán-Tóth Adrienn, a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!