Hírek

2017.04.25. 09:20

A földdel lett egyenlő a családsegítő egykori központja Bükön

1956-ban épült, 2017-ben megsemmisült a sportcsarnok előtti ház, amely az évtizedek során több funkciót is ellátott.

Vadas Krisztina

- 1956-ban tanítói ikerlakásnak építették – tudtuk meg dr. Németh Sándor polgármestertől. Ezt a funkcióját évtizedeken át betöltötte: az ide költözött pedagógusoknak, köztisztviselőknek adott otthont. Sok embert kiszolgált, sokan innen „indultak el”.

A rendszerváltás után azonban az állaga folyamatosan romlani kezdett, a kétezres években többször szóba került már az elbontása, de mindig akadt valamilyen funkció, amit betölthetett.

Állandó épületének felújításáig  ideiglenesen itt helyezték el a postát, és orvosi ügyelet is működött benne. Később a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás szervezete dolgozott itt, majd legutoljára a büki Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat központja volt.

Nemrég azonban a szolgálat beköltözött a városházára, így üres lett az Eötvös utcai építmény. Ekkor határozta el végleg a képviselő-testület, hogy a tavaszi szünetben elbontják. Most már csak a frissen elegyengetett föld emlékeztet arra, hogy néhány nappal ezelőtt még állt itt egy ház. Egyelőre nem terveznek a helyére semmit, parkosítják a területet.

A bontás után érezhetően kinyílt a tér – most már a sportcsarnok is teljes egészében látható az utcafrontról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!