Doni áttörés emlékei - A 92 éves túlélő is mesélt

Kegyeleti megemlékezést tartott hétfő délelőtt a város önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye a doni áttörés 71. évfordulója alkalmából. Az emlékműsor a nemzeti lobogó felvonásával kezdődött, majd a versmondó stúdió műsorát hallgathatták meg a résztvevők. Ezt követően Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagja mondott emlékbeszédet.

– A hiányos fegyverzettel, felszereléssel és nem megfelelő téli ruházattal rendelkező magyar csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak az oroszországi hadműveletek alatt – emlékezett beszédében a hetvenegy évvel ezelőtt történtekre a képviselő.

– Ma bizonyára már kevesen vannak, akik el tudják képzelni azokat a pokoli körülményeket, melyek között a magyar bakáknak harcolni kellett – emlékezett beszédében Ágh Péter.

Szavai szerint: ha visszagondolunk az elmúlt napok híradásaiból a mínusz 30, 40 és 50 fokos amerikai hidegre; a befagyott Niagara vízesésre, akkor talán minimális sejtésünk lehet arról, hogy milyen farkasordító hidegben kellett hiányos felszereléssel a felmenőinknek harcolnia. Köztük voltak a mi Vas megyei hőseink is, akiket a háború alatt Celldömölktől Szombathelyen át Kőszegig az egész megyéből soroztak be és vittek el a frontra – fogalmazott Ágh Péter, aki hozzátette: hősök és egyben áldozatok is voltak azok a katonák, akiknek a Don mellett az elképzelhetetlen hidegben kellett részt vennie egy olyan harcban, amely a magyar hadtörténet legpusztítóbb vereségévé vált. Csak egy figyelmeztető adat: Nemeskürty István tanár úr szerint 1849-ben az egész magyar forradalmi sereg nem állt annyi katonából, mint ahányan a Donnál ott maradtak – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél emlékeit idézte fel a 92 éves celldömölki Kazári József, aki elcsukló hangon mesélt a 71 évvel ezelőtti eseményekről. Kazári József 19 évesen önként jelentkezett frontszolgálatra és vett részt a harcokban.

– Úgy volt, hogy utánpótlásként kimegyünk a frontra, de mivel a Gyors Hadtest visszatért december elején, nem kellettünk. Megtudtam, hogy a kámoni híradósok áprilisban mennek a frontra. Januárban kértem az áthelyezésemet hozzájuk, április 12-én indult a szerelvényünk Oroszországba – emlékezett vissza Kazári József, aki néhány megrázó történetet is elmesélt a megemlékezőknek.

Szólt például arról, hogy Sztarij Oszkol mellett az egyik szánkón Vida Jenő tizedes barátja pihent takarók alatt. El voltak fagyva a lábai. Hívta, hogy menjen át a vasúti pálya másik oldalára, védettebb hely az, de azt válaszolta: olyan jó meleg helye van. Kazári József ekkor elindult, majd egy nagy robbanást hallott, Jenő barátja meghalt.

– Egy nap egy cukorgyárhoz értünk. A németek zsákszám hordták ki a cukrot, de a magyarokat nem engedték be. Német katona érkezett szánon, a köpenyét rádobta a szánkóra, bement. Erre gyorsan felvettem a köpenyét, beszaladtam, fél zsák cukorral visszarohantam. Mi erőt adott az a cukor, amikor elkezdtük enni? – idézte fel a frontvonalon történteket a doni túlélő.

A megemlékezésen résztvevő katonák, hozzátartozók és diákok néma csendben hallgatták végig Kazári József emlékezéseit. Ezt követően a tömeg egy szál virággal, mécsesekkel és főhajtással adózott a hősi halált halt katonák emlékének.

A megemlékezést követően a szombathelyi Szent Kereszt templomban szentmisén könyörögtek a harcokban elesett katonák és a háború többi áldozatának lelki üdvéért.