Hírek

2014.05.16. 07:51

Belvíz miatt 10 embert kiköltöztettek Bükön (frissítve)

Belvíz miatt ideiglenesen tíz embernek kellett elhagynia otthonát szombaton Bükön.

Farkas Eszter

16:15 Árvíz Bükön – képgaléria

13:10 Vízügyi tájékoztatás

Rába:

A pénteken lehullott eső hatására Szentgotthárdnál a Rábán gyenge áradás indult meg, de komolyabb árhullám csak a Lapincs legfelső szakaszán alakult ki. A Rába Szentgotthárdnál pénteken késő este 22 órakor tetőzött. Jelenleg gyenge apadás után stagnál a vízállás. Jelentősebb vízszintemelkedésre már nem kell számítani.

A Pinkán érkező jelentős mennyiségű víz miatt Körmendnél is péntek reggeltől megállt az apadás és újra áradásnak indult a folyó. A vízállás ma reggelre elérte a 300 cm-t. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hidrológus szakembereinek becslése és számításai szerint ezen a szakaszon szombat délután I. fokot meghaladó, 340 +-10 cm-es tetőzés várható.

A szentgotthárdi és a körmendi árvízvédelmi szakaszon I. fokú árvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. Az ennek megfelelő védekezés zajlik, a gátőreink folyamatosan figyelik a folyó vízállását és a műtárgyakat. Szentgotthárdnál megkezdtük a helyreállítási munkálatokat is.

Sárvárnál pénteken 22 órakor tetőzött a folyó 188 cm-rel, s jelenleg apadás tapasztalható. Újabb vízszintemelkedésre itt sem kell már számítani.

 

Gyöngyös, Répce, Pinka:

A csütörtökön lehullott csapadékokból jelentősebb árhullámok képződtek a Répce, Gyöngyös és Pinka vízgyűjtőjén. A pénteki kisebb csapadék lassítja az apadást, de jelentősebb vízszintemelkedéseket nem fog okozni. Az elkövetkező napokban, a csapadék-előrejelzés beválása esetén újabb vízszintemelkedés nem várható, apadás fogja jellemezni az érintett vízfolyásokat.

 

Répce:

Az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében intenzív áradás indult meg a Répcén, ami éjfél körül tetőzött Répcevisen. Ezt követően megindult az apadás, mely jelenleg is tart. Közel két métert apadt már a víz szintje. A Góri tározót üzembe helyeztük. A tározó jelenleg is működik, mely mentesíti Gór községet és a Gór alatti vízfolyás melletti településeket is az árvíztől.

Gyöngyös:

Az esőzések hatására intenzív áradás indult meg a Gyöngyös-patakon is. Pénteken a Gyöngyösön Kőszegnél pár óra alatt több mint 2 méteres vízszintnövekedés következett be. A kora délutáni órákig intenzíven áradt, majd estig nem változott a víz szintje. Ezt követően ismét emelkedni kezdett a vízállás. Kőszegnél éjfél körül tetőzött 441 cm-el. Jelenleg már közel fél métert csökkent a vízszint.

A Lukácsházi tározó zsilipénél még áradás tapasztalható. A Lukácsházi tározó funkcióját maradéktalanul betölti, kiválóan működik. Üzembe helyezésével a vízügyi szakembereink 1,4 millió m3 vizet tartottak vissza a tározótérbe, aminek hatására a tározó alatti részeken kevesebb víz folyik le a Perinten és a Gyöngyösön. (A Perinten is nagyon rövid idő alatt az átlagos 60 cm-ről 2 méter fölé emelkedett az áradás miatt a vízállás.)

Kőszegen a Hatházakhoz vezető utat három helyen át kellett vágni, a Rőti-völgyben pedig egy átereszt zártak el homokzsákokkal, hogy lakott területekre ne jusson le a víz.. Két ellennyomó medencét is építettek a szivárgó vizek megfogására.

Az Arany patakon is jelentős árhullám képződött pénteken. Szinte telt mederrel folyt a víz Szombathelyen. Oladnál az átlagos 50 cm-es víz nem egészen fél nap alatt két métert emelkedett. Szerencsére itt nem lépett ki a medréből, s mára már leapadt a víz.

Pinka:

Felsőcsatárnál pénteken reggel kezdett áradni a Pinka. Délután tetőzött 372 cm-el, s azóta csak nagyon lassan apad. Ma reggelre közel fél méterrel kevesebb a víz állása.

12:22 Belvíz miatt ideiglenesen tíz embernek kellett elhagynia otthonát szombat délelőtt Bükön, mert a Rákóczi utcában álló házuk udvarán nagy mennyiségű víz gyülemlett fel. A tíz embernek az önkormányzat biztosít lakást a településen.

 

12:16 Az éjszaka Kőszeg térségében ezrek dolgoztak azon, hogy megakadályozzák a gátszakadást – hangzott el Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató mai sajtótájékoztatóján Budapesten (mti) Szombaton a Hernádon harmadfokúra emelték az árvízi készültséget, és kiemelt figyelmet fordítanak a Mura térségére is. A Sajón, a Bodrogon és a Bódván szintén árhullámokra számítanak. Amint mondta, több magyarországi folyón is árhullámok várhatók, minden előrejelzés azt mutatja, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenni az árvízi védekezésben – mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szombaton Budapesten újságíróknak.

12:07 Bükön a Bem sor egyik udvarán harminc centiméter magasan áll a víz.

Az egyik Rákóczi utcai udvar után a Bem sor egyik udvaráról is megkezdték a víz kiszivattyúzását a tűzoltók a Vas megyei Bük településen. A mintegy kétszázötven négyzetméternyi területen, harminc centiméter magasan álló víz kiszivattyúzásán a csepregi és a szombathelyi tűzoltók dolgoznak.

Csepregen a város tűzoltói szivattyúzzák ki a vizet az ötven négyzetméteres helyiségből.

Mintegy huszonöt centiméter magasan áll a víz egy ötven négyzetméter alapterületű pincében a Vas megyei Csepreg Vörösmarty utcájában. A helyszínre a városi tűzoltókat riasztották, akik motoros szivattyú segítségével megkezdték a víz kiszivattyúzását a helyiségből.

10:30 Péntek éjszaka 120 önkéntes tűzoltó és a környéken élő önkéntes dolgozott Kőszegen a Gyöngyös patak áradása miatt. Három helyszínen is homokzsákokat töltöttek, nyúlgátat építettek a lakóházak és a 87-es főút védelme érdekében.

Este kezdődött szivárgás a védmű töltésén Kőszegen, a Hatházaknál. A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője helyszíni szemlét tartott, majd azonnal a riasztották a kőszegi önkormányzati és kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltókat, akik megkezdték a védmű megerősítését.

A Gyöngyös patak vízszintje tovább emelkedett, ezért a Rőtivölgyi utcában található áteresznél is védművet kellett építeni. A helyi önkormányzati tűzoltók itt is azonnal munkához láttak.

A víz a 87-es főutat is elérte, itt a kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltók kezdték meg a védekezést. A főúton a védmű kiépítésének ideje alatt a rendőrség és a közútkezelő szakembereinek irányításával, félpályán haladhatott a forgalom.

A három helyszínen, a Hatházaknál, a Rőtivölgyi utcában, valamint a 87-es főút mentén párhuzamosan haladtak a védekezési munkálatok.

A patak vízszintje tovább emelkedett, a mezőgazdasági területeken nagy mennyiségű víz gyűlt össze, és veszélyeztette a lakóházakat. Három munkagép segítségével átvágták a Borostyánkő utcát, ezzel szabad utat biztosítottak a földterületeken felgyülemlett víznek, így mindenütt megkezdődött a lassú apadás.

A kőszegi önkormányzati és kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltók közül 78, valamint 42 fő helyi lakos vett részt a védekezésben, egy teherautóval és három munkagéppel. A munkálatokat a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, valamint a vízügy szakembere irányította, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 4200 homokzsákot, 20 négyzetméter fóliát és 5 köbméter homokot biztosított a védekezéshez a település számára. Mire a tűzoltók és az önkéntesek befejezték a munkát, a Gyöngyös már apadt néhány centit.

A 87-es főút mellett jelenleg 20 km/h-s sebességkorlátozásra kell számítani a közlekedőknek.

Péntek éjszaka a helyszínen tájékozódott Ágh Péter a körzet országgyűlési képviselője, aki megköszönte a tűzoltóknak a gyors és szervezett beavatkozást.

09:50 Elárasztotta egy 80 éves úr családi házának udvarát a megduzzadt Répce folyó medréből kilépő víz a Vas megyei Bük település Rákóczi utcájában szombat délelőtt, az idős ember ezért a katasztrófavédelem segítségét kérte. A helyszínre a csepregi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik kimentették az urat a házból, majd megkezdték a víz kiszivattyúzását. Az idős úr ideiglenes elhelyezéséhez a polgármester segítségét kérték.

08:55 A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság május 16-án este arról tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot, hogy szivárgás kezdődött a védmű töltésén Kőszegen, a Hatházaknál. A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője helyszíni szemlét tartott, majd azonnal a helyszínre riasztották a kőszegi önkormányzati és kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltókat, akik megkezdték a védmű megerősítését.

A Gyöngyös patak vízszintje tovább emelkedett, ezért a Rőtivölgyi utcában található áteresznél is védmű kiépítése vált szükségessé. A helyi önkormányzati tűzoltók itt is azonnal munkához láttak.

A víz a 87-es főutat is elérte, itt a kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltók kezdték meg a védekezést. A főúton a védmű kiépítésének ideje alatt a rendőrség és a közútkezelő szakembereinek irányításával, félpályán haladhatott a forgalom.

A három helyszínen, a Hatházaknál, a Rőtivölgyi utcában, valamint a 87-es főút mentén párhuzamosan haladtak a védekezési munkálatok.

A patak vízszintje továbbra is emelkedett, a mezőgazdasági területeken nagy mennyiségű víz gyűlt össze, és veszélyeztette a lakóházakat. Három munkagép segítségével átvágták a Borostyánkő utcát, ezzel szabad utat biztosítottak a földterületeken felgyülemlett víznek, így mindenütt megkezdődött a lassú apadás.

A kőszegi önkormányzati és kőszeghegyaljai önkéntes tűzoltók közül 78 fő, valamint 42 fő helyi lakos vett részt a védekezésben, egy teherautóval és három munkagéppel. A munkálatokat a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, valamint a vízügy szakembere irányította, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 4200 homokzsákot, 20 m2 fóliát és 5 m3 homokot biztosított a védekezéshez a település számára.

A 87-es főút mellett jelenleg 20 km/h-s sebességkorlátozásra kell számítani a közlekedőknek.

Szombat, 00:23 Kőszegen újra homokzsákokat töltenek a medréből kilépett Gyöngyös patak áradása ellen. Ezúttal a Borostyánkő utcában dolgozik 320 ember, akik átvágták az utat, hogy bevédjék a szomszédos utcákat a víztől.

18:10 Apadó patakok, hetven beavatkozás a szél miatt

Árhullám és szélvihar jellemezte a pénteki napot. Délelőtt az esőzés hatására árhullám érkezett a megye kisebb vízfolyásain, több helyen védekezésre volt szükség, mostanra megkezdődött a lassú apadás. Az ár mellett a szél is munkát adott a tűzoltóknak, este hat óráig hetven szélvihar okozta káreseményt számoltak fel.

Perenyénél homokzsákokkal védekeztek pénteken a megáradt Perint miatt. Több patak megáradt pénteken Vas megyében (Fotó: Horváth Csaba)

Délutánra tetőzött a Gyöngyös, az Arany-patak és a Perint, és a lassú apadás is megindult a vízfolyások Vas megyei szakaszain. Az önkéntes tűzoltó egyesületek továbbra is folyamatosan figyelőszolgálatot tartanak a patakok mentén fekvő településeken. Az erős széllökések miatt továbbra is citromsárga riasztás van érvényben Vas megye szombathelyi, sárvári, kőszegi, celldömölki és vasvári járásában, ahol a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. A legfrissebb előrejelzések szerint a szél estére fokozatosan mérséklődik.

Fotók: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

15:50 – A viharos szél is munkát adott a tűzoltóknak

Május 16-án a patakok áradása mellett a viharos szél is munkát adott a tűzoltóknak. Délután három óráig 62 bejelentés érkezett a megyei műveletirányítási központba kidőlt fák és leszakadt vezetékek miatt.

Hatvankét alkalommal riasztották a tűzoltó egységeket délután három óráig a viharos szél okozta károk felszámolásához. A megye három hivatásos és négy önkormányzati tűzoltó-parancsnoksága, valamint öt önkéntes tűzoltó egyesülete megyeszerte úttestre, kerítésre, villany-, illetve telefonvezetékekre dőlt fákat távolítottak el, amelyek veszélyeztették a közúti és gyalogos forgalmat.

Ezen felül tetőket és kéményt bontott meg, ablakot tört ki a viharos erejű szél, ezen káresemények felszámolását szintén a tűzoltókat hajtották végre.

 

Az erős szél okozta káresetekkel összefüggésben személyi sérülés egy esetben sem történt.

A legfrissebb időjárási előrejelzések szerint a szél estére fokozatosan mérséklődik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta az erős széllökések miatt kiadott elsőfokú riasztást a körmendi és szentgotthárdi járásban, de továbbra is citrom riasztás van érvényben Vas megye többi járásában.

13:39 – Védekezés a patakok mentén

Négy településen folytatnak védekezést a helyi önkéntesek, a munkálatokat a katasztrófavédelem helyi műveletirányító tisztjei irányítják. Helyi operatív törzs működik Kőszegen, készenlétbe állt az Írottkő Mentőcsoport és megkezdte működését a megyei katasztrófavédelem operatív törzse is.

A megyei katasztrófavédelem 7000 homokzsákot biztosított Bucsu, Sé, Perenye és Kőszeg településekre, ahol ez idáig összesen hét lakóházat kellett megvédeni a víz betörésétől.

Bucsuban homokzsákokkal vettek körbe egy lakóházat, megvédve ezzel az épületet és lakóit a víztől.

 

Sében a mezőgazdasági földterületeken összegyűlt víz három lakóházat veszélyeztetett, itt hat helyi önkéntes 1000 homokzsákból épített védművet, így megvédték az épületeket az elöntéstől.

Perenyében megelőző védekezést folytatnak, 300 méter hosszan 2000 homokzsák felhasználásával építettek nyúlgátat a helyi önkéntesek.

Kőszegen, a Hatházaknál három lakóházat veszélyeztetett a medréből kilépő Gyöngyös, így lakóik ideiglenesen elhagyták otthonukat, öten rokonoknál szálltak meg, öt lakó részére pedig az önkormányzat biztosított átmeneti szállást. A kőszegi önkormányzati tűzoltók és a városgondnokság átvágták az úttestet, ezzel megakadályozták, hogy a víz elérje a lakóházakat. A településen 10:45-től helyszíni operatív törzs működik. Készenlétbe helyezték a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoportot, illetve szükség esetén öt önkéntes tűzoltó egyesület 75 fővel is bevonható a védekezésbe Kőszeghegyalján.

 

Az Aranypatak hídját Szombathelyen a patak magas vízállása miatt a Liget utcában, lezárta az önkormányzat a forgalom elől. A közlekedők a hidat a patak apadás után újra használhatják (Fotó: Cseh Gábor)

A patakok vízszintemelkedése miatt veszélyeztetett településeken folyamatos figyelőszolgálatot látnak el a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyszíni műveletirányító tisztjei, és irányítják a védekezési munkákat.

12:30-tól négy fővel megkezdte működését a megyei katasztrófavédelem operatív törzse is.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság már korábban üzembe helyezte a lukácsházi víztározót, majd déltől megnyitották a góri víztározót is.

Teljes útzár van érvényben Vasegerszeg-Nagygeresd, Molnaszecsőd-Döröske és Sótony-Ikervár között, illetve részlegesen haladhat a forgalom Kondorfa és Csörötnek, Pinkamindszent és az országhatár, valamint Vasszentmihály és Csörötnek között.

11:46 – Megelőző védekezés a Gyöngyös és az Arany-patak áradása miatt

A folyamatos esőzés hatására megemelkedett a Gyöngyös, az Arany-patak és a Perint vízszintje, ezért a lakott területek védelme érdekében több patakparti településen folytatnak megelőző védekezést a helyi lakosok.

Bucsu, Sé, Perenye, és Kőszeg településeken is homokzsákokat töltenek, és nyúlgátat építenek, annak érdekében, hogy megelőzzék, hogy lakott területeket, illetve házakat öntsön el a víz.

A településeken folyamatos figyelőszolgálatot látnak el a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyszíni műveletirányító tisztjei, és irányítják a megelőző védekezési munkákat.

Az Arany-patak áradása miatt Búcsúban, a Rohonczi utcában homokzsákokkal vettek körbe egy lakóházat, megvédve ezzel az épületet és lakóit a víztől. A megyei katasztrófavédelem 3000 homokzsákot biztosított a településnek a további védekezéshez. Szintén 3000-3000 homokzsákot szállítottak Sébe, illetve Perenyébe, ahol az Arany-patak és a Perint vízszintemelkedése miatt megelőző jelleggel építenek védművet.

Kőszegen a városgondnokság is felkészült az esetleges védekezésre, értesítette a lakosokat a várható árról, és homokot biztosított a védműépítéshez. A Hatházaknál három lakóházat veszélyeztetett a medréből kilépő Gyöngyös, így lakóik ideiglenesen elhagyták otthonukat, öten rokonoknál szálltak meg, öt lakó részére pedig az önkormányzat biztosított átmeneti szállást. A kőszegi önkormányzati tűzoltók és a városgondnokság átvágták az úttestet, ezzel megakadályozták, hogy a víz elérje a lakóházakat. A településen 10:45-től a helyi katasztrófavédelmi operatív törzs is megkezdte működését.

11:23 – Kitelepítés Kőszegen

Három családi házat veszélyeztet a medréből kilépett Gyöngyös patak Kőszegen, a hatházi területen. A házakat homokzsákokkal védik, azonban ki kellett költözniük az ott élőknek, amelyben a városi hivatásos tűzoltók segítettek. Az egyik házból három gyermek és egy felnőtt rokonokhoz került, egy nő szintén rokonoknál kapott elszállásolást, míg négy felnőttnek és egy gyermeknek az önkormányzat biztosít szállást.

10:10 A rendőrség irányítja a forgalmat a beavatkozás idejére

Egy tizenöt-húsz méter magas fenyőfa dőlt meg Szombathelyen a Maros utcában. A fa egy épület mellett áll, az utcában pedig intenzív a forgalom. A városi hivatásos tűzoltók beavatkozásának idejére a rendőrség irányítja a forgalmat.

9:55 – Több fa is rádőlt a Vasvár és Oszkó közötti összekötő útra Vas megyében

Több fa is rádőlt a Vasvár és Oszkó közötti összekötő útra. A fák eltávolításán és az út megtisztításán a vasvári önkormányzati tűzoltók dolgoznak. Kérjük, kerüljék el az adott útszakaszt.

9:52 – Több fa is rádőlt a Bögöte és Türje közötti összekötő útra annak Vas megyei szakaszán

Több fa is rádőlt a Bögöte és Türje közötti összekötő útra annak Vas megyei szakaszán. A fák eltávolításán és az út megtisztításán a peresztegi önkéntes tűzoltók dolgoznak. Kérjük, kerüljék el az adott útszakaszt.

9:45 – Elsőfokú riasztás a viharos szél miatt

A pénteki napon is folyamatosan dolgoznak a megye tűzoltói, 9:00-ig 29 káresethez vonultak az erős szél miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokúra mérsékelte a viharos szél miatt Vas megye területére kiadott riasztást, a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. A legfrissebb előrejelzések szerint a pénteki napon a Dunántúl nyugati felén még többfelé várhatók viharos széllökések, de késő estére mindenütt jelentősen mérséklődik a szél. Nagyobb mennyiségű csapadék területi átlagban a Dunántúlon várható. Többfelé hullik 24 óra alatt 20-40 mm-t elérő csapadékösszeg péntek éjfélig.

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján jelenleg apad a Rába vízszintje Szentgotthárdnál és Körmendnél, áradó tendenciát mutat Sárvár térségében. Elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a folyón Szentgotthárdnál és Körmendnél, valamint helyivízkárkészültség van érvényben a Pinkán Felsőcsatárnál. Az előrejelzések szerint a folyamatos eső hatására újabb vízszintemelkedés várható a megye vízfolyásain. A megyei katasztrófavédelem folyamatosan figyelemmel kíséri a vízállásokat, és szükség esetén megteszi a további intézkedéseket a lakosság és anyagi javaik védelme érdekében.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is fokozott óvatosságra kéri a közlekedésben résztvevőket!

8:55 – 143 káresethez riasztották a megye tűzoltó egységeit

Csütörtökön mindösszesen 143 esetben riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt veszélyesen megdőlt és kidőlt fákhoz, letört ágakhoz, illetve megbontott tetőkhöz, lehulló cserepekhez. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Délelőtt egy helyi vegyesbolt tetőszerkezetét bontotta meg a szél Lukácsházán, a Kőszegi úton. A kőszegi önkormányzati, valamint a nemescsói és a kőszegdoroszlói önkéntes tűzoltók rögzítették a tetőzetet és a tetőgerendát, valamint szükségessé vált a tűzfal megtámasztása is, melyet a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport hat fős műszaki kárelhárítási egysége végzett el. A lehulló tetőlécek egy tehergépkocsi fülkéjében is kárt okoztak kárt, de személyi sérülés nem történt.

Délután öt órakor a Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Károlyi Gáspár téren található épületének tetejében okozott kárt a viharos erejű szél. Az épület tetején lévő 250-300m2-es bádoglemezt a szél leszabta, és átfordította a másik tetőrészre. A helyi hivatásos tűzoltó egységek rögzítették a bádogot, és a közlekedők biztonsága érdekében lezárták a területet.

Este a Zanati úton felállított diadalív egyik oldalát bontotta meg a szél, Szombathelyen. A helyi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik eltávolították a mozgó részeket, és a diadalív épen maradt részeit is rögzítették.

A csütörtöki nap folyamán a megye 9 hivatásos, 5 önkormányzati tűzoltó egysége, valamint 11 önkéntes tűzoltó egyesület vett részt az időjárással összefüggő káresetek felszámolásában. Az önkéntes tűzoltó egyesületek 38 esetben avatkoztak be önállóan, főként kidőlt fák eltávolítását hajtották végre.

Az időjárási helyzet és árvíz kezelése érdekében megerősített szolgálatot lát el a megyei műveletirányítási ügyelet, a megyei főügyelet, a szombathelyi és a körmendi hivatásos tűzoltó-parancsnokság.

08:30 Felkapta a szél a medence üvegtetejét

Pénteken nyolc órától fél kettőig negyven kárbejelentés érkezett a megyéből az egyik biztosísító Szelestey utcai irodájába. A károk többségét a viharos erejű szél okozta. Mint azt megtudtuk, a negyven kárbejelentés többsége az Őrségből érkezett. És bár a megye azon részén az árvíz is okozott károkat, a bejelentések többsége a szél pusztításával függ össze. Szalafőn egy csirketelep tetejét szabta le a szél, Bajánsenyén egy medence üvegtetejét. A károk többsége a lakóházak tetőszerkezetében keletkezett: a szél által megbontott tetőkről cserepek, palák estek le. „Erős szél esetén csukjuk be az ablakokat, erre nem csak a lakásokban, de a társasházi folyosókon is figyeljünk oda. Ne parkoljunk fa alá, mivel viharban egy-egy letörő ág, kidőlő fa a gépjárműben is nagy kárt tehet” – olvashatjuk a biztosítótársaság közleményében. Javasolják továbbá, hogy ha kárunk keletkezik, azt minél gyorsabban jelensük be a biztosítónak az ügyfélszolgálaton vagy a helyi képviselőknél személyesen, telefonon vagy az online kárbejelentőn keresztül.

Olvasónk küldte:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!