Hírek

2012.09.20. 17:49

Megsértette a rendőrség becsületét az írásszakértő?

Szombathely - Sajtóinformációk szerint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság becsületsértés miatt terjeszt elő magánindítványt dr. Lépold Józsefné írásszakértő ellen valótlan állításai miatt.

Merklin Tímea

Amint a médiában megjelent, dr. Lépold Józsefné írásszakértő védelmébe vette Tánczos Gábort, akit 2002-ben ítéltek el a körmendi gyermekgyilkosság vádlottjaként. Az írásszakértő úgy véli, Tánczos Gábor nem ölhette meg a 11 éves kislányt, mert képtelen lenne gyilkosságra, szerinte beismerő vallomásait betanulta, félelem hatására tette.

Lépoldné - akit korábban a belügyminiszter, Pintér Sándor elismerő oklevéllel tüntetett ki - a napokban egy televíziós csatornának beszélt arról, hogy szerinte Tánczos ártatlan, és azt mondta, hogy az ügy aktáit 50 évre titkosították. Sajtóinformációk szerint az Országos Rendőr-főkapitányság már a múlt héten jogi lépéseket helyezett kilátásba, utóbbi értesülések szerint pedig a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tesz vagy már meg is tette a Tánczos Gábor mellett kiálló írásszakértő, dr. Lépold Józsefné ellen becsületsértés miatt.

Múlt idős megfogalmazásunkat - "a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tett" - a rendőrségi szóvivő nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Dr. Kazmar Enikőhöz azzal fordultunk, hogy  indokolja meg, miért hozták ezt a döntést, mi áll lépésük hátterében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre a következő egy mondattal válaszolt: "Dr. Lépold Józsefné a nagy nyilvánosság előtt a büntetőeljárást folytató Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkájával kapcsolatban tett valótlan kijelentéseket, ezért a magánindítvány előterjesztésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság jogosult." 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!