Körmend

2014.08.20. 14:59

Augusztus 20. - Csónakfelvonulással és tűzijátékkal ünnepelt Körmend

Körmend - A Rába-parti kisváros immár 52 éve csónakfelvonulással és tűzijátékkal ünnepli az államalapító Szent István királyt és az új kenyeret augusztus 19-én. A program az idén a körmendi csata 350. évfordulójáról megemlékező hadtörténeti bemutatóval bővült.

Csihar Tamás

Augusztus 18-án naponta többször török csapatok masíroztak az utcákon, amit a Batthyány bandérium tagjai nem nézhettek tétlenül, és egyenruhás felvonulásaikkal ők is tovább színesítették a Körmendi Napok programjait. A Gülbasi Vitézi Egyesület tagjai Tatáról érkeztek – a Sümegi várjátékok után – a város rendezvénysorozatára. Közülük ketten, Auerbach Fanni és Edelmayer Erika augusztus 19-én délután úgy főztek kávét a Batthyány kastély oldalkertjében, ahogy azt a 16. század végén a törökök is tették, és a fahéjjal, kardamommal ízesített finomsággal kínálták az érdeklődőket. Erika elmondta, hogy nehéz ma a hagyományőrző „törökök" élete, hiszen azért hívják őket különböző rendezvényekre, hogy legyen kiket legyőzni. A Mátrában található Kisnánást viszont nagyon szeretik, mert ott végre ők tűzhetik ki a zászlót a vár fokára. A kávézásnak az esti felvonulás vetett véget, a magyar és török „seregek" dobpergéssel kísérve a Szabadság téren át a Rába-partra mentek, hogy felidézzék a 350 évvel ezelőtt történteket. Bár komoly jelentőséget nem tulajdonít a hadtörténelem az 1664-es ütközetnek, nem úgy a körmendiek, akik közül rengetegen nézték végig a csatát a folyó két partján. Örömmel jelentjük, az egyórás összecsapásból ismét a magyarok kerültek ki győztesen, de most a törökök nem Szentgotthárd, hanem a Várkert felé vonultak tovább. Este nyolckor felzúgtak a Szent Erzsébet templom harangjai, a Himnusz alatt pedig postagalambok vágtak a hazafelé vezető útnak.

 

Az ünnepség szónoka Bebes István polgármester volt, aki elmondta, hogy Körmend csendes szerénységben fejlődik, amihez bölcs higgadtság kell az élet és a munka területein.

– Tapasztalat, tudás és folytonos elkötelezettség hiányában elbukhatunk, és elveszíthetjük, amiért nehéz munkával küzdöttünk hosszú évek során – mondta, majd Szent István király érdemeit méltatta. A beszédet követően megszegte és körbekínálta az új kenyeret, majd kilenc kivilágított csónak – közöttük például Brrrtata, a Rábavölgy Rábára vigyázó aranyos szörnyetege is – úszott el a sötétségbe borult folyó partjait megtöltő tömeg előtt. Aztán kilenc órakor a tűzijáték rakétái bírták jobb belátásra a város fölött terpeszkedő felhőket, hogy esőiket más tájakra öntsék ezen az éjszakán.

Amikor a Rába-hídról a görögtűz utolsó szikrája is a vízbe hullott, a közönség a belváros különböző helyszínei felé indult: koncertek, éjfélig nyitva tartó kiállítások, borutca, óvárosi vásár, hastáncosok műsora és nemzetközi néptáncgála várta őket. Ahogy Bokor Ádám benzinkútkezelő megfogalmazta, szereti ezt a hangulatot Körmenden, érezni, hogy már öt napja történik valami. Aztán éjjel kettő felé az Il Silenzio elhangzása után hazatértek az emberek, elnyugodtak az utcák és a terek. A törökök is kipihenték a sikeresen elveszített csatát, és talán Kisnánásról álmodtak sátraikban. Lehet, hogy közben boldogok voltak?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!