Körmend

2014.10.20. 08:40

Agrár szakemberek százait tanították a technikumban - Találkozás 45 év után

Körmend - Negyvenöt év után találkoztak ismét az egykori körmendi főiskolások, akik a hazai agráriumot irányították.

Kozma Gábor

Ma már csak emlék, hogy egykoron pezsgő városi életet generáltak a körmendi főiskolások. Pontosabban a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum mezőgazdasági gépész szakának diákjai, akik új szellemet, fiatalos lendületet hoztak az akkor csaknem 15 ezer lakosú településre. A 45 évvel ezelőtt végzettek nemrég találkoztak egymással.

Köztük volt Süle János, az Agroker Rt. nyugalmazott vezérigazgatója is. Mint mondta, igazi diákélet zajlott a főiskolának helyt adó épületben, illetve a Batthyány kastély főépületében, a kollégiumban. Szerinte magas szintű volt a képzés, s ezzel megteremtették az új agrár értelmiségi réteg munkafeltételeit. Három év után diplomát kaptak a végzősök, akik tovább tanulhattak. Süle János több társával tanult tovább az NDK-ban, egy mezőgazdasági egyetemen. Aztán 1970-től elindult a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem főiskolai gépészeti kara, ami a nyolcvanas években szűnt meg. Ezzel Körmenden véget ért egy korszak.

- A hazai mezőgazdaság új rendszerének kialakítása ezen időre már befejezéséhez közeledett - idézte fel a szakmai múltat az egykori körmendi diák. - Mai szemmel persze másként ítéljük meg a szövetkezeti rendszer létrehozását és a mögötte megjelenő tragédiákat. Mi akkor fiatalok voltunk és a főiskola adott lehetőséget a tanulásra, ami nélkül nem működhetett az agrár rendszer. Az itt végzett új generáció révén jött létre a mai időben is elismert magyar agrártermelés. Sokan váltunk vezetővé a szakmánk különböző területén. Mi egy irigyelt generáció voltunk, mert a főiskolán megszerzett tudásunk alapján megismerhettük a nyugati mezőgazdasági ipari termelést, majd ennek hazai megvalósítására szegődtünk. Ennek köszönhetően hazánkban nem volt élelmiszer hiány. Nagyon fontos, hogy ebben iskolában született a híres körmendi kosárlabda is. A fiatalságot, az életet akkoriban a főiskola jelentette. Akkor még nem volt internet és minden féle informatikai csoda. Így hát sportoltunk, mulatoztunk, valódi közösségi életet éltünk. Szerettük a várost és a városnak is fontosak voltunk - emlékezett Süle János.

Aki Bóka Istvánnal szervezte a körmendi találkozót, nagy izgalommal. - Negyven év után találkoztunk először és azóta ez a harmadik együtt létünk. Szinte hihetetlen élmény volt számunkra, hogy párjaink is barátokká, de legalább is jó ismerősé váltak az első találkozás után. Emlékeztünk az elhunytakra, izgalmas élettörténeteket, fontos élményeket idéztünk. Majd a gyerekek, az unokák kerültek szóba. Jó volt ez a negyvenötös randevú, mert kicsit megfiatalodtunk. Eltűnnek a napi gondok, a nosztalgia visszarepített bennünket a fiatalságunkba. Kalandok, szerelmek, csalódások, a betegségek elfeledése - fantasztikus egy nap volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!