Körmend

2015.05.18. 10:12

Herendi porcelánok Körmenden

A hungarikum nemzeti kincsünk, így kell vele bánnunk. Ez is elhangzott egy különleges kiállítás megnyitón.

Kozma Gábor

Ismét egy nívós kiállítással gazdagodott a szépen fejlődő Batthyány kastélyegyüttes. Amelynek dísztermében nemrég Érzékek érintése címmel nyílt kiállítás, mégpedig híres herendi porcelánokból. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatója köszöntötte a részvevőket, közte a város közönségét. Kiemelte, büszkék arra, hogy porcelánjaik szeretettel készülnek. – Ez egyfajta pluszt ad ezeknek a nagy odafigyeléssel készülő, szépségeket rejtő termékeknek – mondta.

V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, milyen fontosak az értéktárak, a hungarikumok. Véleménye szerint ezeket az értékeket nem lehet szavakkal jellemezni, mert lelkük is van. – Ugyanúgy, mint a herendi porcelánoknak – tette hozzá. Bebes István polgármester pedig arról szólt, hogy a díszterem találó helyszíne a kiállításnak. – Hiszen nem csak a kiállított porcelánok, hanem a miliő is meghatározó mindannyiunk számára – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!