Körmend

2016.03.07. 12:14

Segítő körmendi alapítványok - Orvosi műszereket vettek, ügyeltek a közbiztonságra

Körmend - A városért dolgoznak a közalapítványok, mégpedig sikerrel. Nemrég erről számoltak be a képviselő-testületi ülésen.

Kozma Gábor

Orvosi műszerek, kamerák, munkahelyek teremtése, a felnőttoktatás segítése - számos téren jelen van az a négy városi közalapítvány, amelynek vezetői nemrég beszámoltak a képviselők előtt. Bebes István polgármester elöljáróban hangsúlyozta, hogy olyan sikeresen dolgozó szervezetekről van szó, amelyek teret adnak a civileknek, az önkéntességnek. Elsőként a Körmend múltja, jelene és jövője Közhasznú Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről esett szó. A több mint 1 millió forintból gazdálkodó szervezet szociálisan rászorultakon segített, sportrendezvényeket támogatott, és részt vett a Körmendi napok nagy sikerű rendezvénysorozat támogatásban is. Király Lajos elnök vezetésével 24 határozatot hoztak.

A Batthyány Strattmann Lászó Kórházért Közalapítvány vezetője, Scheiber Mihály beszámol a képviselők előtt a testületi ülésen. Mellette Csák Tamás városi képviselő, bizottsági elnök

A Batthyány Strattmann László Kórházért Közalapítvány vezetője, Scheiber Mihály elmondta, ahogy a korábbi években, úgy tavaly is a kiadások döntő része a kórház és a rendelőintézet eszközfejlesztésére, illetve a dolgozók továbbképzésének támogatásra ment el. Tavaly sajnos az adományok nagy mértékben csökkentek, magánszemélyektől például csak 6 ezer forintnyi támogatás érkezett egész esztendőben. Az alapítvány 5,2 millióval nyitotta az évet, új eszközökre 2 milliót adott. A többi között orvosi műszerekkel és informatikai eszközökkel támogatták a krónikus belgyógyászatot, a központi labort, a nőgyógyászatot, a tüdőgondozót és a szemészetet. Vettek digitális orvosi kamerákat, kompresszoros matracot, valamit multifunkciós lézernyomtatókat. Scheiber Mihály hangsúlyozta: arra törekedtek, hogy működési költségeik  továbbra  is minimálisak maradjanak, így több pénz  juthatott  valódi célokra.

A Körmend Város Közbiztonságáért Közalapítvány fő célja a már kiépített és hatásosan működő kamerarendszer fenntartása volt. Erre több mint 600 ezer forintot költöttek. A kuratóriumi elnök megjegyezte: hosszabb távon más megoldást kell találni az üzemeltetésre, mert a közalapítvány büdzséje ezt nem bírja el.

Végül a Körmenden Foglalkoztatottakért Közalapítvány munkája került terítékre. Dr. Déri Miklós elnök elmondta, hogy tavaly a a fiatalok vállalkozóvá válását kívánták támogatni konzorciumvezetőként egy pályázatban, de nem sikerült forráshoz jutniuk. Így A rugalmas foglalkoztatás elterjesztéséért a konvergencia régiókban című pályázatban vesznek részt. A beszámolókat egyhangúlag elfogadták.

Az önkormányzat támaszkodik a város meghatározó közalapítványaira, támogatja azokat. Bebes István külön is hangsúlyozta, hogy a civil erő bevonása a város ügyeibe Körmend esetében alapvetés. Mert csak így érhetőek el a kitűzött közösségi célok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!