Körmend

2017.01.23. 15:15

Íjászatban gazdag év volt

Körmend - A kínai naptár szerint a kakas éve jött el, ez szerencsét, bőséget hoz. Volt, akinél az elmúlt év is jól alakult.

Kozma Gábor

A kínai horoszkóp szerint január 28-án kezdődik a kakas éve, amely bőséget, szerencsét és harmóniát ígér. Áttekintve néhány más jellegű előrejelzést, ezt az évet a legtöbben örömtelinek és kellemesnek jósolják. Hogy ki, mit vár ettől az évtől, bizonyára megfogalmazta már, vagy legalábbis átgondolta. Ezen emberek közé tartozik a város szerte ismert és megbecsült hagyományőrző, Haraga Attila. A Régió Hagyományőrző és Sportegyesület technikai vezetője azt mondta, a 2016-os év meghatározó volt egyesületük számára.

Haraga Attila a sikeres tavalyi év után idén sokat unokázik majd Fotó: Jámbori Tamás

- Egy városi delegációval eljutottunk a testvérvárosba, Kranenburgba, ahonnan nagyszerű élményekkel tértünk haza. Érdekes volt látni, hogy ott milyen hagyományokat ápolnak, mire teszik a hangsúlyt. Elmondhatom, szép sikert arattunk, ebben persze nagy szerepet játszik az íj, mint látványos sporteszköz - fogalmazott a szakember, aki más szempontból is nagyra értékelte 2016-ot. Mint mondta, tavaly is megtartották hagyományos programjaikat, így például a Tavaszünnepet, a Magyar-Szlovén Kupát, valamint Hegyalja Kupát. Utóbbin közel százötvenen vettek részt, ami jelzi a program sikerességét. Mindezek mellett az egyesület igyekezett eleget tenni a különféle meghívásoknak. Nem csak hazai versenyekre, bemutatókra hívták őket, hanem a szomszédos Szlovéniába és Ausztriába is. A hagyományőrző íjászoknak sikerült felújítaniuk telephelyüket, ami szintén az elmúlt esztendő pozitívumaként tartható számon. A régiósok Mikulás vadászattal zárták az évet, amelyre barátaikat hívták meg, és jó hangulatú beszélgetésen értékelték az éves történéseket. Attila számára azonban nem csak az egyesületi ügyek miatt volt érdekes a 2016-os esztendő, hanem azért is, mert novemberben megszületett első unokája, Levente. - Sokan azt mondják, hogy az ember megváltozik, ha nagyszülő lesz. Bevallom, eddig ezt hittem is, meg nem is, de most a saját bőrömön tapasztalom, hogy igenis más lett minden. Az ember elfogult a gyermekével, a gyermeke gyermekével kapcsolatban pedig ez hatványozottan igaz. Olyan érzés van bennem, hogy már nem csak ezt az apró embert féltem, hanem magamat is, mert még nagyon sokáig szeretnék unokázni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!