Kosárlabda

2007.09.04. 02:29

Körmend: két újabb amerikai

Körmend (vas) - Két új amerikai légióst tesztel egy hétig a Lami-Véd Körmend csapata, a szintén amerikai Dustin Brown nem győzte meg Zsebe Ferenc vezetőedzőt.

Vastag Nándor

Az amerikai Dustin Brown tudását két mérkőzésen is tesztelték a Lami-Véd Körmend csapatánál, edzőmérkőzésen a Sárvár és a Fürstenfeld ellen lépett pályára a piros-fekete alakulat. Az első találkozón Zsebe Ferenc gárdája könnyedén győzött, a másodikon a három felnőtt és tíz ifjúsági korú játékossal felálló hazaiak nagy arányú vereséget szenvedtek az osztrák csapattól, mely kezdőcsapatában öt légióssal lépett parkettre.

- A Fürstenfeld remek játékosokkal jött ide, már kész csapat, mi pedig ifistákkal játszottunk - mondta Zsebe Ferenc. - Ha ezt tudjuk, akkor nem kötöttük volna le a mérkőzést. Dustin Brown teljesítményével nem győzött meg minket, de nekünk az ő szereplése nem került pénzbe, saját költségén jött Körmendre, valószínű elköszönünk tőle. A héten újabb amerikai légiósokat tesztelünk. Vasárnap érkezett E. J. Drayton, a 206 centiméteres és 95 kilogrammos színes bőrű játékos a 4-es posztra jelenthet megoldást. Még nem játszott Európában, az előző szezonban az NCAA-ban szereplő Charelotte játékosa volt, és 14-es pontátlagot produkált 30 találkozón. Ma este James Wright is megjön, aki az 1-2-es poszton játszik, a 187 centi és 88 kilós kosaras tavaly Finnországban a Pyrinto csapatában 38 meccsen 20-as pontátlagot ért el. A két válogatott, Fodor Márton és Ferencz Csaba egyelőre pihen, csak csütörtöktől kapcsolódik be a munkába.

A Lami-Véd Körmend ma 18 órától Sopronban a SMAFC-cal csap össze, míg szombaton 19-kor idegenben a Fürstenfelddel játszik felkészülési találkozót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik