2007.10.16. 02:29
Már Zuzak sincs
Körmend (vas) - A cseh Stanislav Zuzak teljesítménye nem felelt meg, így elküldték a Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapatától.
- Vasárnap elküldtük Zuzakot, mert hosszabb távon nem tudott volna a csapat segítségére lenni - mondta Érsek István, a Rába-partiak ügyvezető igazgatója. - Esetében némileg kényszerhelyzetben voltunk, Vavra Péter sérülése miatt szükségünk volt még egy centerre, majd Anthony Dill távozott, így Martin Mihajlovics és Tóth Gergely mellé kellett még egy tartalék. Természetesen a hétvégi bajnokin is szükség lesz egy 4-5-ös poszton bevethető kosarasra. Két amerikaival tárgyalunk, közülük egyet szeretnénk szerződtetni.
- A mai naptól elkezdődnek a bérletek cseréi is - folytatta az ügyvezető. - A vonalkódot nem jó tintával nyomtatták rá, meleg hatására elmosódik. Keddtől péntekig, 9-17 óra között várjuk szurkolóinkat az irodába, természetesen a csere ingyenes. Aki tudja, a héten vegye fel az újat, bár a hétvégi bajnokin azok a régi bérletek is használhatók, melyeken még olvasható a kód.