Kosárlabda

2010.06.05. 02:29

A bajnok ZTE hívja a Körmend erőcsatárát

A MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata öt játékosával megegyezett a folytatásról, de Tóth Gergely távozik. A 21 éves erőcsatárt a bajnok ZTE is hívja.

Vastag Nándor

- Sajnos Tóth Gergő máshol folytatja pályafutását. Több lehetősége is van, sok sikert kívánunk neki - kommentálta röviden a hírt a piros-feketék csapatvezetője, Zsebe Ferenc. - Négy játékossal megszületett a szóbeli megállapodás, remélem, vasárnapig rákerül az aláírás a szerződésekre: Ferencz Csabával és Fodor Gergővel 2, Boldizsár Ferenccel 1+1, Trummer Rudival 1 éves kontraktust kötünk. Hegedűs Gergővel is megegyeztünk már a folytatásról, Németh Istvánt pedig visszavárjuk, felépülése után hasznos tagja lehet a csapatnak. A többi magyar játékos sorsa egyelőre bizonytalan, de pár napon belül el kell dőlnie mindennek.

A vezető elárulta még, hogy Sabáli Balázs és Hencsey Tamás szerződése lejárt, de az edzői stábot is marasztalják. A légiósoknak sincs már kontraktusa, napokon belül hazautaznak. A nemzetközi kupaindulásra is van szándék, rövid időn belül erről is döntés születhet.

- A szerződés több részletében sikerült megegyezni, így például az anyagiakban is, de döntésemben a játékidő volt a mérvadó - tudtuk meg Tóth Gergőtől.

- Sabáli Balázs nagyjából ugyanennyi percet ígért nekem (Gergő az alapszakaszban és a rájátszásban átlag 16,9 percet játszott - a szerk.), de én csak úgy tízet saccolok magamnak. A tulajdonos elvárja, hogy eredményes legyen a csapat, ezért szerintem két centerlégiós lesz, de érkezett Dávid is, míg Boldizsár hosszabbított, így bizonytalannak éreztem a helyzetem. Persze ha a szívemre hallgatok, akkor maradok, de már 21 éves vagyok, és játszani szeretnék - bízom benne, hogy lesz csapat, mely 25 percet is ad. Konkrét gárdáról még nem tudok beszámolni, de itthon akarom folytatni, és csak egy-két év jó teljesítmény után gondolkodom külföldi lehetőségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!