Kosárlabda

2011.04.15. 02:29

Mozifilm készült Kálmán Lászlóról

Közel egy éves munka eredményeként hamarosan egy portréfilm kerül a mozikba Kálmán Lászlóról, a Falco KC emblematikus kosárlabdázójáról.

Tóth Gábor

- Kálmán Lászlót nem csak a Falco-szurkolók szeretik, a város emblematikus kosarasának számít, olyan sportlónak, aki sokat tett szűkebb környezetéért, Szombathelyért - fogalmazott Murai Szabolcs, a most 70-80 százalékos állapotban lévő film rendezője. - Olyan ember, aki példaképként állítható a fiatalok elé, olyan ember, aki méltó arra, hogy filmet készítsenek róla. Annak pedig kifejezetten örülünk, hogy a város is érdeklődik az alkotás iránt. Ez a film - amennyiben kedvező fogadtatásra talál - egy sorozat első része lenne. Ugyanis sok olyan, köztünk élő legendát ismerünk - most nem csak sportolókra gondolok -, akik méltóak arra, hogy az emléküket megörökítsük az utókornak. Egyébként a filmbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón az is kiderül, hogy Kálmán László folytatja-e a pályafutását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!