Téged nem lehet elfelejteni - Frici-est a Kőszegi Várszínházban

Hollósi-kávé rendel

Minden otthonos, minden ismerős, minden magától értetődik. Halk duruzsolás hétfőn este fél kilenc előtt a Jurisics-vár udvarán, ahova kutyát kutyát hozni most szabad, sőt: kötelező, és az se baj, ha cigarettafüst kanyarog az ég felé. Az asztalokon gyertyák mocorognak egyre fényesebben a ránk ereszkedő estében (az ég bársonytakaró), a  legnépszerűbb rendelés a Hollósi-kávé: hosszú kávé, tej, két cukor. Már csak a vaskos napi- és hetilaphalom meg Béla kutya (angol bulldog) hiányzik. És főleg Hollósi Frigyes, aki a kilencvenes évek elején játszott először Kőszegen, és élete utolsó – talán legjelentősebb – szerepét is itt, a várszínházban kapta: ő volt az Egy elsurranó patkány című magyarországi Kristóf Ágota-ősbemutató főszereplője, Gergye Krisztián rendezésében. Az előadás 2012 őszén bekerült a Nemzeti Színházba, de Hollósi Frigyes decemberi halála után levették a műsorról. Van, aki nem pótolható. De ahogy Herpai Rita rendező-asszisztens mondja, nem azért jöttünk ma össze, hogy Hollósi Frigyes színházi pályáját méltassuk. Hanem azért, hogy emlékezzünk rá: a Fricire.

Svejk és Buddha egyszerre

Most elsősorban   olyan kollégák, barátok lépnek színre, akik  személyes kapcsolatban voltak vele – Znamenák Istvántól Gazsó Györgyig -, Hollósi Frigyes tényleg megvalósította a színészetnek azt a csodáját, hogy mindenki, de tényleg mindenki azt érezhette: a legszemélyesebb ismerőse. A létezés-szakmában utazott (mint egy másik fontos kőszegi, Ottlik Géza), és amikor olvasott-kávézott Kőszegen (vagy Szombathely Fő terén), bátran meg lehetett szólítani. Szeretetreméltó Svejk és Buddha egy személyben az élet meg a történelem hullámverésében.  És bár most már csak a derű óráit számoljuk – és az a legszebb, hogy nincs ebben semmi kötelező, semmi kényszer, semmi üres protokoll -, azért Pócza Zoltán várszínház-igazgató hangja is gyanúsan reszelőssé válik (nem a ma este kivételesen elpöfékelt cigarettától), amikor a mikrofonhoz lép. A Cirókából lett Cirákulum  - Gelencsér Ildikó,  Török Miklós, Trifusz Péter, Bánó Zoltán - erre az estére Nekem a lámpa zenekarrá lényegül át (köszönet Dévényi Ádámnak), és Radnótival kezd: „...alszik a szívben az aggodalom...”, aztán kiegészül még két Zoltánnal: Bakos és Pócza művész uraknak is jól áll a színpad.  (A Ciróka egyébként – benne Gelencsér Ildikó és Török Miklós – anno együtt debütált Hollósi Frigyessel a várszínházban:  a Ravaszi és Szerencsés című Merő Béla-rendezésben.)  Alszik a szívben az aggodalom, és valaki jár a fák hegyén,  és Znamenák István Frici kedvenc nótáját énekli bele az éjszakába, miközben csak játszik, játszik a csodálatos várszínházi zenekar (most Némedi Árpád, Sebesi Tamás, Csíkvár Gábor, György-Horváth László).

Bűvölő keringő és a Sötétben Látó Tündér

A súgó Kiss Szilvia Pál apostol szeretet-levelét idézi. Hogy soha el nem fogy. A színpad fölött Hollósi-képek pörögnek, a Steko-fotókból összeállított blokkot a 2012-es Agota Kristof-bemutatóból való, bűvölő Arthur Schnittke-keringő kíséri (jobb is, hogy esik az eső, hadd csorogjon, nem kell esernyő). És már megint milyen fantasztikusan énekel Gelencsér Ildikó (civilben várszínházi angyal), és Pénzes Stefi (különben Cselényi Nóra jelmeztervező lánya), és milyen tökéletes zenekarként működnek az orgonasíp-színházi gyerekek (nem aranyoskodás ez, hanem igazi előadás). Pogány Judit a Nagyapa meg a csillagok című Lázár Ervin-mesével érkezik, A Hétfejű Tündér-kötetből – könnyű neki: ő a Sötétben Látó Tündér, személyesen. És mennyit játszott együtt Hollósi Frigyessel Kőszegen. Itt most a 2010-es Nem élhetek muzsikaszó nélkül-előadásból látunk néhány perc visszajátszást (Znamenák-rendezés).  A színen Pogány Judit, Molnár Piroska, Ecsedi Erzsébet, Bánfalvi Eszter – és Hollósi Frigyes. Nevetünk.  „Hát nem tudod, hogy Nagyapa sohasem hal meg? Az lehet, hogy egyszer majd már nem jár ki az almafáival beszélgetni. Meg talán veled se beszélget, velem se. De minden éjjel veszi a létráját, összeszedi a lehullott csillagokat, és mind visszaszegzi az égre. Mindörökké, az idők végezetéig. Bizony, Babó Titti, ilyen nagyapád van!” A Frici-esten, mint három éve mindig, itt van Hollósi Frigyes lánya, Kata – és az unokája is.

Pa-pa, pa-pa-, pa-pa-pa...

A zárószám nem lehet másé. Csakis és kizárólag Bánfalvi Eszteré (a jelzőket most mellőzzük, minek). Szenes Iván – Nádas Gábor: Engem nem lehet elfelejteni. Kísér: Sebesi Tamás. „....Téged nem lehet elfelejteni – pa-pa, papa, Pa-pa..., pa-pa-pa....”

Eláll az eső. Nem akaródzik szétszéledni. A színpad szélén a húrok közé csap az alkalmi Frici-zenekar: Némedi Árpád (ó, nem pengő cimbalom), a vendégművész Kricsár Kamill (a bűnbeesés almájával) és Stekovics Gáspár (gitár). Illés, Beatles, Kex, Cseh Tamás – meg amit akarunk. Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk - maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?