Kőszeg

2016.01.10. 10:55

Klasszikus ünneplés – Szalagot kaptak a kőszegi gimisek

Kőszeg – Zártkörű ünnepségen tűzték fel a szalagokat a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium végzős növendékeinek szombaton. Születésnapost is ünnepeltek a diákok, akik visszaszámolhatnak már: 119 nap múlva kezdődik az érettségi.

Bakos Ágnes

Szinte bármelyik évfolyamról, bármelyik évben készülhettek volna a 2015/2016-os évben végzős osztály fotói. Ahogy évek, évtizedek óta, idén is matrózblúzt, diszkrét sminket, klasszikus frizurákat viseltek a lányok, szigorúan összeöltöztek a fiúk, és zártkörű volt a szalag feltűzésének ceremóniája a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében.

Három osztálynyi diák végez idén, összesen 81 szalagot tűztek fel. A négyosztályos képzést Domnanovich Dóra osztályfőnök vezetésével zárják végződök. Érettségizik egy fél osztály az Arany János Tehetséggondozó Program diákjai közül és a nyelvi évfolyamban is öt év után, közös osztályfőnökük Bancsó Andrea. A harmadik végzős csapat Szeléné Varga Márta osztálya, az országban most is második legjobbként jegyzett, két tanítási nyelvű, magyar–angol tagozat.

Az olykor meghatódott, de elsősorban büszke szülők az idén érettségiző fiatalokkal a Béri Balog Ádám Általános Iskola tornacsarnokában báloztak – ide is csak meghívóval volt szabad a belépés.

A szalagavató bálon helye volt egy óriási születésnapi tortának is: dr. Mátrai István ünnepelte születésnapját. Fizika-kémia tanár, 1976 óta okítja a kőszegi gimnázium diákjait, óriási népszerűségnek örvend – ezt bizonyította a hangulatos köszöntés.

A diákok a szalag megünneplése után már visszaszámolhatnak: 119 nap múlva, május 2-án a magyar nyelv és irodalom írásbelivel megkezdődik az érettségi vizsgák sora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!