Külföld

2010.07.20. 21:48

Időjárás: forró július New Yorkban és Oroszországban

Valószínűleg az idei a legforróbb július New York történetében; a Central Parkban mért eddigi átlaghőmérséklet (27,6 Celsius fok) meghaladja az 1999-ben rögzített 130 éves rekordot (27,4 fok) - jelentette az amerikai sajtó kedden.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

New York ebben a hónapban már két hőhullámot vészelt át. Az eddigi adatok alapján már bizonyos, hogy ez minden idők öt legmelegebb júliusának egyike - közölte az amerikai meteorológiai szolgálat.

Az elektromos hálózatok csúcsterheléssel működnek, az emberek a hőségben bekapcsolják a ventillátorokat és légkondicionálókat. Az áramellátási hálózat régen épült, s azóta a térség lakossága jelentősen megnövekedett, az energiafogyasztás pedig megugrott.

Egy berendezés meghibásodása, valamint egy ohiói erőműben elkövetett emberi mulasztás miatt 2003 augusztusában mintegy 50 millió ember maradt áram nélkül négy napig nyolc szövetségi állam területén.

Idén július 6-án, amikor Manhattan zöld szívében, a Central Parkban 39,4 fokos hőmérsékletet mértek, a harmadik legnagyobb, óránként 33 542 megawattos áramfogyasztás volt New Yorkban.

A megapoliszban hőségriadó van érvényben, harmadik napja 32 fok feletti hőmérsékletet mérnek a Central Parkban délután 3 órakor. A két héttel korábbi hőhullám idején - amikor tartósan 38 fok közeli hőmérsékletek voltak - percenként 500 ezer gallon (1,9 millió liter) víz fogyott a városban.

A New York-ihoz hasonló hőhullám sújtja változatlanul a keleti parton Washingtont, Baltimore-t, Philadelphiát és Bostont.

Az Egyesült Államok több térségében - például Oklahoma, Arkansas, Kansas és Missouri államban - szintén hőségriadókat hirdettek. Egyes körzetekben a rendkívül magas páratartalom miatt a 35 fok körüli hőmérséklet 45 fok feletti hőmérsékletérzetet okoz.

OLDALTÖRÉS: Oroszországban egy nap alatt több mint hetvenen fulladtak vízbe

Oroszországban egy nap alatt több mint hetvenen fulladtak vízbe

Oroszországban egy nap alatt több mint hetvenen fulladtak vízbe

Oroszországban egy nap alatt több mint hetvenen fulladtak vízbe

 Rekordszámú életet követelt a fürdőzés Oroszországban: egy nap leforgása alatt hetvenegyen fulladtak vízbe - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma kedden.

A tárca internetes honlapján megjelent közlemény szerint 85 vízi balesetet jelentettek be a hatóságoknak, húsz embert sikerült megmenteni, 91-en megsérültek.

Veronika Szmolszkaja szóvivő elmondta, hogy egy nap alatt még soha nem fulladtak vízbe ilyen sokan Oroszországban. A minisztérium szerint a vízi baleseteket elsősorban az okozza, hogy nagyon sokan alkoholt fogyasztanak, nem törődve a veszélyekkel. Különösen az orosz nagyvárosok lakói körében népszerű az, hogy a kánikulai meleg elől szabadvizek mentén keressenek felüdülést, s a pikniket gyakran részegséghez vezető italozással kötik egybe. 

Idén 2500-an fulladtak vízbe, ebből 1244-en júniusban; csupán Moszkvában 119-en.

Oroszországban száz éve nem volt ilyen forró nyár. A rendkívüli meleg a közlekedésben is gondot okoz. Viktor Kirjanov, az orosz közlekedésrendészet főnöke kedden arra kérte a moszkvai lakosokat, csak akkor üljenek autóba, ha nagyon szükséges, mert a hőség miatt több lett a balesetek száma. A rendkívüli meleg egyeseknél bágyadtságot okoz, másoknál rendkívüli feszültséget, sőt agresszivitást vált ki. Előfordultak ugyanakkor olyan esetek is, amikor orvosi segítséget kellett nyújtani a hőség miatt rosszul lett vezetőknek. 

Nem jobb a helyzet a tömegközlekedés terén sem. A moszkvai metró több állomásán is 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletet mértek kedden. 

További gondot okoznak a tüzek: jelenleg több mint 30 ezer hektáron pusztítanak lángok. A tavalyi évhez képest tizenkétszer több tőzegtüzet regisztráltak a moszkvai területen a múlt héten. Különböző tűvészekben egy nap alatt tíz ember halt meg, 89-et megmentettek, s mintegy 281 új tűzfészek keletkezett. Az ország 26 területén és 558 régiójában rendkívüli helyzetet rendeltek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!