Külföld

2011.02.23. 21:21

Megkoszorúzták a kolozsváriak a Mátyás király szoborcsoportot

Mintegy háromszázan vettek részt szerdán Kolozsváron a Mátyás király szoborcsoportnál szervezett ünnepségen, amelyen megkoszorúzták a volt magyar király születésnapja alkalmából az egykori uralkodónak emléket állító Fadrusz János-műalkotást.

MTI

Az eseményt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetei, csaknem húsz kolozsvári civil szervezet és a római katolikus egyház szervezte.
   
A szervezők a szobor jelképes, nem hivatalos újraavató ünnepségének szánták az eseményt, miután a román és a magyar állam közös finanszírozásának köszönhetően tavaly év végén befejeződtek a majdnem száztíz éves szobor restaurálási munkálatai.
   
Molnos Lajos RMDSZ-es kolozsvári önkormányzati képviselő rövid beszédben méltatta az egykori uralkodót. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták a szobrot, többek között Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter is.
   
Kelemen a sajtónak nyilatkozva bejelentette: a szobor hivatalos újraavatására április 2-án, szombaton kerül sor, miután a magyar féllel véglegesítették a hivatalos ünnepség időpontját.
   
A Kolozsvár főterén 1902-ben felállított Mátyás király szoborcsoport felújításáról a román és a magyar állam állapodott meg, így Románia és Magyarország fele-fele arányban állta a restaurálás költségeit. A munkálatok többszöri határidő-módosítás után tavaly november végén értek véget.
   
A hivatalos újraavatási ünnepség időpontja kapcsán korábban nézeteltérés merült fel Kelemen Hunor és a magyar fél között. A romániai tárcavezető két időpontot is javasolt Fadrusz János alkotásának újraavatására: január 22-ére, a magyar kultúra napjára 
vagy február 23-ára, Mátyás király születésnapjára időzítette volna  a szobor átadását. Az első időpontot a magyar fél elutasította, a  másik időpontról Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár úgy nyilatkozott, hogy szerinte az RMDSZ február 26-27. kongresszusa utáni időpontra kellene halasztani a szoborcsoport újraavatását. Az államtitkár elmondta: nem szeretnék, ha a szövetségi elnöki tisztséget megpályázó Kelemen Hunor a kongresszus előtt kampánycélokra használná a kolozsvári szoboravatást.
   
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pénteken este közölte az MTI-vel, hogy április első hétvégéjén lesz a hivatalos ünnepség, amelyen Réthelyi Miklós tárcavezető is résztvesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!