Külföld

2011.05.29. 06:26

Hazatért a száműzött hondurasi elnök

Visszatért hazájába szombaton Manuel Zelaya, a 2009-ben puccsal megdöntött és száműzött hondurasi elnök.

MTI

A Nicaraguából hazatérő Zelayát a tegucigalpai repülőtéren a rekkenő hőség ellenére órák óta várakozó híveinek ezrei üdvözölték. 
   
A múlt vasárnap  a kolumbiai Cartagenában írta alá a száműzött és a jelenlegi elnök, Porfirio Lobo azt a megbékélési egyezményt, amely pontot tehet a közép-amerikai országban közel két éve tartó politikai válság végére. Porforio szerint a megbékélés egyúttal utat nyithat Honduras számára ahhoz, hogy visszaléphessen az Amerikai Államok Szervezetébe (AÁSZ), amely az államcsínyt követően, 2009. július 5-én felfüggesztette tagságát.  
    
Zelayát a hadsereg 2009. június 28-án letartóztatta, majd száműzetésbe küldte az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vita nyomán. A baloldali politikus ugyanis referendumot írt ki arról, hogy hívjanak-e össze alkotmányozó nemzetgyűlést, amely az alaptörvényt megváltozatva lehetővé tenné, hogy egy elnök ne csak egy cikluson át tölthesse be az államfői posztot, hanem a rákövetkező választáson is indulhasson a tisztségért. A népszavazást a parlament, a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb választási bíróság is előre érvénytelennek minősítette. 

Zelayát elhurcolása után nem sokkal a parlament megfosztotta tisztségétől, és a 2009 novemberében rendezett elnökválasztáson győztesként kikerült Lobo, a jobboldali Nemzeti Párt jelöltje lépett a helyére, aki a belpolitikai válság rendezését tűzte zászlajára. Zelaya száműzetésének nagy részét a Dominikai Köztársaságban töltötte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!