Külföld

2011.07.22. 10:13

Hadzic börtönben

Hága - Leszállt a rotterdami repülőtéren pénteken délután az a repülőgép, amely az utolsó feltételezett délszláv háborús bűnöst, Goran Hadzicot szállította Hollandiába - jelentette az ANP holland hírügynökség. Hadzicot ezt követően nem sokkal hágai börtönébe vitték - közölte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék.

MTI

Hadzicot, aki a horvátországi szerbek bábállamának, a Krajinai Szerb Köztársaságnak az elnöke volt, a Belgrádtól száz kilométernyire északra, a vajdasági Fruska Gora hegységben, Krusedol falu közelében szerdán fogták el a szerb titkosszolgálat (BIA) emberei, majd Belgrád kiadta a hágai törvényszéknek.
   
Hadzicot megérkezése után Szerbia hollandiai konzuljának a jelenlétében átadták a törvényszék és az ügyszég képviselőinek. Ezt követően a törvényszék Rotterdamtól 20 kilométerre lévő hágai börtönébe szállították.
   
A hágai Nemzetközi Törvényszéken 2004 nyarán készült el a vádirat ellene, amelyben 14 vádpontban háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.
   
A törvényszék szerint Hadzic felelős azért, hogy a jugoszláv néphadsereg (JNA) és szerb szabadcsapatok a mai Horvátország keleti részén a horvát függetlenségi háborúban (1991-1995) megöltek több száz embert - horvát hadifoglyokat -, több ezer embert elűztek, táborokba zártak, megkínoztak, bántalmaztak, kifosztottak.









OLDALTÖRÉS: Megkezdődhetett Goran Hadzic kiadatása







Megkezdődhetett Goran Hadzic kiadatása

Újvidékre, beteg édesanyjához szállították pénteken Goran Hadzic volt horvátországi szerb vezetőt abból a belgrádi börtönből, ahol eddig őrizték - közölte a szerb állami tévé.

Hadzicot ezt követően feltehetően a belgrádi repülőtérre szállítják, hogy onnan Hágába vigyék, mivel kiadják a Nemzetközi Törvényszéknek.







Megkezdődhetett Goran Hadzic kiadatása

Újvidékre, beteg édesanyjához szállították pénteken Goran Hadzic volt horvátországi szerb vezetőt abból a belgrádi börtönből, ahol eddig őrizték - közölte a szerb állami tévé.

Hadzicot ezt követően feltehetően a belgrádi repülőtérre szállítják, hogy onnan Hágába vigyék, mivel kiadják a Nemzetközi Törvényszéknek.







Megkezdődhetett Goran Hadzic kiadatása

Újvidékre, beteg édesanyjához szállították pénteken Goran Hadzic volt horvátországi szerb vezetőt abból a belgrádi börtönből, ahol eddig őrizték - közölte a szerb állami tévé.

Hadzicot ezt követően feltehetően a belgrádi repülőtérre szállítják, hogy onnan Hágába vigyék, mivel kiadják a Nemzetközi Törvényszéknek.

Korábban egy másik, hasonlóképpen rendőrökkel őrzött konvoj a belgrádi légikikötőbe érkezett, amelyről szemtanúk is beszámoltak. Ez egy megtévesztésül kiküldött gépkocsioszlop volt.

A hatóságok Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnoka hágai kiadatása esetében is így jártak el, konvojt menesztettek a repülőtérre, miközben Mladicnak engedélyezték, hogy felkeresse lánya sírját.

A B92 tévéállomás forrásokat idézve azt közölte: Hadzicnak lehetővé tették, hogy felkeresse édesanyját Újvidéken. Innen a belgrádi repülőtér félóra alatt elérhető rendőrségi felvezetéssel.

Hadzicot a héten, szerdán fogták el a vajdasági Fruska Gora hegységben. Ügyvédje, Toma Fila csütörtökön közölte: védence írásban nyilatkozott arról, hogy lemond a fellebbezés lehetőségéről. "Ebben a pillanatban is mehetne (Hágába), de úgy állapodtunk meg, hogy előbb találkozik a családjával" - tette hozzá.

Hadzicot csütörtökön felkereste fia, lánya és nővére a háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai különleges törvényszék belgrádi fogdájában. Péntek reggel felkereshette az a nő, akivel bujkálása alatt élt együtt, és aki gyermeket is szült neki.

Goran Hadzic a horvátországi szerbek bábállamának, a Krajinai Szerb Köztársaságnak az elnöke volt. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéken 2004 nyarán készült el a vádirat ellene, amelyben háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.

Jóllehet Hadzic a háborús idők kevésbé jelentős szerb vezetői közé tartozott, nagy érdeklődés mutatkozik személye iránt, mivel Ratko Mladic májusi elfogása óta ő volt a Hága által körözött utolsó feltételezett délszláv háborús bűnös.

A hágai Nemzetközi Törvényszék Burton Hall (Bahama-szigetek), Guy Delvoie (Belgium) és Antoine Kesia-Mbe Mindua (Kongói Demokratikus Köztársaság) személyében csütörtökön kijelölte a Hadzic ügyében eljáró bírói tanács tagjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!