Géza és Meggie érzelmi fürdője

Érzelmekben és izzadtságban fürdött az este a Művészetek Háza teraszán pénteken: Peltzer Géza és Horváth Meggie Hulló falevél... című kétrészes műsora a nosztalgia nagy hárfájának ezer húrján játszott. Megrekkent a nyár este melege a szűk helyen. Egy ilyen népszerű, nagy törzsközönséggel bíró duónak tágabb teret kellett volna adni (mondjuk az idén nyáron bejáratott Zsinagóga-udvaron). Minden ülő- és állóhelyet elfoglalt a hallgatóság, a teraszra nyitott aula is tele volt érdeklődőkkel. Olykor az arcokra is kiülő belső mosollyal (békés derűvel), olykor könnybe lábadt szemmel dúdolták a slágereket a szaunaszerű helyen; kitartóan, lelkesen, mert érzelmileg maximálisan fogva voltak - voltunk -, valósággal rabjai ennek az áradásnak, szívből jövő energiafolyamnak. Talán azok jártak jobban, akik nem fértek be, és lent ragadtak a sikátorban, ahol nem kellett szűkösen sorban ülni, és meg-meglebbent a szellő. A sötétségben ácsorogva különösen romantikus lehetett a teraszról felszálló zenét hallgatni; érzékelhetően buli volt ott is: végig tapsoltak, kiabálva üdvözölték az egyes számokat a rajongók lentről is.

A 20-as, 30-as, 40-es évek francia és a 30-60-as évek magyar slágereit hasonlíthattuk össze. Meggie-nek nagyon jól állnak a búgó, rejtelmes Edith Piaf-számok, melyek után szókimondó magyar slágereket hallhattunk. A zenészek részéről talán kifejezetten azzal a céllal, hogy felrázzanak abból a gomolygásból, amibe a párizsi dalok beleringattak. A franciával az a helyzet, hogy legtöbben nem értjük a nyelvet, ezért a dalok a hangulataikkal találnak meg minket. Csak azt érzékeljük, hogy a ködös érzések homályából ki-kitör egy-egy vadabb érzelem, mint a Milordé, vagy a Padamé, különben pedig marad az édes-bús vágyakozás, az emlékidézés, a merengés. A Szerelem himnusza az öröklét határaira visz, a Nem bántam meg semmit kezdetű dalhoz pedig az a történet fűz, hogy Edith Piaf azt mondta szerzőjének (sokan írtak direkt neki számokat) miután meghallotta az első sort: Erre vágytam egész életemben. A Piaf-részben nemcsak francia dalok szólaltak meg, hanem franciának hitt, franciának ható számok is, amelyeket magyar szerzők írtak: Herrer Pál, aki Budapesten élt, és Joseph Kozma, aki Párizsba ment. Az első részben lépett fel a koncert meghívott vendége, Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház színművésze, az övé volt a címadó dal, a Hulló falevél... Vele önálló műsort tervez a harmonikás Peltzer Géza A pincér dalai címmel; a produkciót október végén mutatják be. Kis képzavarral: az érzelmek ezer húrján a harmonikás játszik. Ez az a hangszer, ami már önmagában is nosztalgikus, hangzásvilága eleve szívszaggató. Peltzer Géza kezében pedig szuggesztíven szívszaggató, zenéje személyes kiáradás.

Meggie a koncert második felében egy másik arcát mutatta meg: az énekesnő meg-elevenítette a Pancsoló kislányt, Karády Katalint (Hamvadó cigarettavég), élt a szerelmi élet fordulatait sokszor pajkosan részletező dalokban, messzeringatott az 56-ra emlékező emblematikus számmal, a Holdfényes május-sal, vagy az időben a műsorból kilógó, 70-es évekbeli Kovács Kati-számmal: A régi ház körül is megríkatta kicsit a hallgatókat. Könnyek, izzadás - a víz el-árasztotta a teraszt pénteken. A hangulat talál el, a ködös érzések homályából ki-kitör egy-egy erősebb érzelem: Padam...