Főzni és enni jó

A Nora Ephron rendező és forgatókönyvíró által jegyzett Julia és Julie magyar alcíme két nőt és egy receptet ígért. De micsoda két nőt, és micsoda receptet! A valós történeten alapuló sztori egyik főszereplője Julia Child (Meryl Streep), diplomatafeleség, aki 1949-ben férjével Párizsba költözik. Julia menekülne az unalom elől: próbál megtanulni franciául, beiratkozik egy kalapkészítő tanfolyamra, de egyikben sem leli örömét. A mentőötlet férjétől, Paultól érkezik, éppen egy terített asztal mellett. Mit szeretsz a legjobban? - kérdezi feleségétől. Enni, válaszolja Julia. És ugyebár, aki enni szeret, az főzni is... Ha pedig történetesen nem tud főzni, akkor megtanul. Mint ahogy teszi ezt Julia is, aki a legnevesebb párizsi főzőiskolában profik mellett lesi el, hogyan is kell hagymát aprítani, vagy - ami állítólag a konyhatudomány netovábbja - kacsát csontozni. És Julia meg sem áll az amerikai háziasszonyoknak szánt francia szakácskönyve megjelenéséig...

Ez a szakácskönyv a közös pont Julia Child és az ötven évvel később játszódó történet főszereplője, Julie Powel (Amy Adams) között. Julie, aki a Julia szakácskönyvéből készített ételeken nevelkedett, harmincas feleség. A munkája unalmas és lélekölő - a városfejlesztési hivatal ügyfélszolgálatán fogadja a telefonhívásokat -, és egy félkész könyvvel a háta mögött már rég letett arról, hogy valaha író lesz. Egy dolog élteti: hogy esténként finom ételeket tegyen a férje elé az asztalra. A mentőötlet az ő esetében is a férjétől érkezik: írjon blogot. De mégis miről? Aztán Julie a fejéhez csap: előveszi Julia szakácskönyvét, és kitalálja, hogy 365 nap alatt megfőzi a benne lévő 524 receptet, a projektről pedig blogot ír. Amit aztán - mert mégiscsak amerikai történetről van szó - egyre többen olvasnak, és Julie híres lesz.

Julia és Julie története lehetne csöpögős, hollywoodi mese. Hogy mégsem lett az, az talán a hozzávalóknak köszönhető. A jó színészek jó játékának és a két nő történetét finoman egybeszövő forgatókönyvnek. Ha rajtam múlna, a nők számára kötelezővé tenném a filmet. És akkor talán több boldogabb férfi lenne a világon.

Persze ki tudja: lehet, hogy a főzéshez is meg kell érni. Túl kell esni a levesporos-mirelites korszakon, az első kacsacsontozáson, és bizony sok halat meg kell sütni ahhoz, hogy rájöjjünk: vaj (és petrezselyem) nélkül semmit sem ér az élet, bocsánat: az étel. Amúgy a filmben elgondolkodtató az is, ahogy a gyomrukon keresztül (is) megfogott férjek rajonganak a feleségükért.

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...

A Nora Ephron rendező és forgatókönyvíró által jegyzett Julia és Julie magyar alcíme két nőt és egy receptet ígért. De micsoda két nőt, és micsoda receptet! A valós történeten alapuló sztori egyik főszereplője Julia Child (Meryl Streep), diplomatafeleség, aki 1949-ben férjével Párizsba költözik. Julia menekülne az unalom elől: próbál megtanulni franciául, beiratkozik egy kalapkészítő tanfolyamra, de egyikben sem leli örömét. A mentőötlet férjétől, Paultól érkezik, éppen egy terített asztal mellett. Mit szeretsz a legjobban? - kérdezi feleségétől. Enni, válaszolja Julia. És ugyebár, aki enni szeret, az főzni is... Ha pedig történetesen nem tud főzni, akkor megtanul. Mint ahogy teszi ezt Julia is, aki a legnevesebb párizsi főzőiskolában profik mellett lesi el, hogyan is kell hagymát aprítani, vagy - ami állítólag a konyhatudomány netovábbja - kacsát csontozni. És Julia meg sem áll az amerikai háziasszonyoknak szánt francia szakácskönyve megjelenéséig...

Ez a szakácskönyv a közös pont Julia Child és az ötven évvel később játszódó történet főszereplője, Julie Powel (Amy Adams) között. Julie, aki a Julia szakácskönyvéből készített ételeken nevelkedett, harmincas feleség. A munkája unalmas és lélekölő - a városfejlesztési hivatal ügyfélszolgálatán fogadja a telefonhívásokat -, és egy félkész könyvvel a háta mögött már rég letett arról, hogy valaha író lesz. Egy dolog élteti: hogy esténként finom ételeket tegyen a férje elé az asztalra. A mentőötlet az ő esetében is a férjétől érkezik: írjon blogot. De mégis miről? Aztán Julie a fejéhez csap: előveszi Julia szakácskönyvét, és kitalálja, hogy 365 nap alatt megfőzi a benne lévő 524 receptet, a projektről pedig blogot ír. Amit aztán - mert mégiscsak amerikai történetről van szó - egyre többen olvasnak, és Julie híres lesz.

Julia és Julie története lehetne csöpögős, hollywoodi mese. Hogy mégsem lett az, az talán a hozzávalóknak köszönhető. A jó színészek jó játékának és a két nő történetét finoman egybeszövő forgatókönyvnek. Ha rajtam múlna, a nők számára kötelezővé tenném a filmet. És akkor talán több boldogabb férfi lenne a világon.

Persze ki tudja: lehet, hogy a főzéshez is meg kell érni. Túl kell esni a levesporos-mirelites korszakon, az első kacsacsontozáson, és bizony sok halat meg kell sütni ahhoz, hogy rájöjjünk: vaj (és petrezselyem) nélkül semmit sem ér az élet, bocsánat: az étel. Amúgy a filmben elgondolkodtató az is, ahogy a gyomrukon keresztül (is) megfogott férjek rajonganak a feleségükért.

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...

Julia és Julie története lehetne csöpögős, hollywoodi mese. Hogy mégsem lett az, az talán a hozzávalóknak köszönhető. A jó színészek jó játékának és a két nő történetét finoman egybeszövő forgatókönyvnek. Ha rajtam múlna, a nők számára kötelezővé tenném a filmet. És akkor talán több boldogabb férfi lenne a világon.

Persze ki tudja: lehet, hogy a főzéshez is meg kell érni. Túl kell esni a levesporos-mirelites korszakon, az első kacsacsontozáson, és bizony sok halat meg kell sütni ahhoz, hogy rájöjjünk: vaj (és petrezselyem) nélkül semmit sem ér az élet, bocsánat: az étel. Amúgy a filmben elgondolkodtató az is, ahogy a gyomrukon keresztül (is) megfogott férjek rajonganak a feleségükért.

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...

Julia és Julie története lehetne csöpögős, hollywoodi mese. Hogy mégsem lett az, az talán a hozzávalóknak köszönhető. A jó színészek jó játékának és a két nő történetét finoman egybeszövő forgatókönyvnek. Ha rajtam múlna, a nők számára kötelezővé tenném a filmet. És akkor talán több boldogabb férfi lenne a világon.

Persze ki tudja: lehet, hogy a főzéshez is meg kell érni. Túl kell esni a levesporos-mirelites korszakon, az első kacsacsontozáson, és bizony sok halat meg kell sütni ahhoz, hogy rájöjjünk: vaj (és petrezselyem) nélkül semmit sem ér az élet, bocsánat: az étel. Amúgy a filmben elgondolkodtató az is, ahogy a gyomrukon keresztül (is) megfogott férjek rajonganak a feleségükért.

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...

Egyetlen negatívumként azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy túl hosszúra sikeredett a film. És bár tény, hogy a jó húslevest is több órán át kell főzni, a 123 perc alatt jócskán voltak holtidők . Én speciel az álmosító perceket is igyekeztem kihasználni: gondolatban megterveztem a másnapi ebédet. Másodikán reggel pedig - felejtve az újévi fogyókúrás fogadalmamat - eszemet vesztve rohantam a piacra csirkecombért, petrezselyemért és vajért. Mert év végi lakmározás ide vagy oda, úgy tűnik, mégiscsak igaz a mondás: nincs olyan rakott szekér, amire ne férne. Különben is: főzni és enni jó...