Kultúra

2012.05.31. 18:29

Kikből lesz a közönség?

Szombathely - Előbb egymást kérdezték színészek a Cafe Frei-ben, aztán civileket hívtak, az évadzáró szerdán pedig Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd a közönséget próbálta meg szóra bírni.

Ölbei Lívia

A SzínházSzerda-sorozat évadzáró délutánján is telt ház volt a Cafe Frei-ben: mára szépen kialakult az a törzsközönség, amely nemcsak a színházi előadásokra, hanem a bérletes kínálathoz csatlakozó programokra is kíváncsi; így aztán rendszeres látogatója mondjuk a SzínházSzerdáknak. Ez is a társasági életnek, a találkozásnak, a társasági időtöltésnek egy olyan formája, amely az állandó színház megjelenése révén, szinte észrevétlenül hozzájárulhat a  város életének megváltozásához.   



Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd tehát elfoglalja helyét a kávézó pódiumán: mintha játszóházban lennének, de hát a színház elemi ereje éppen a játékban, a játék átadható örömében rejlik. Persze az is rögtön kiderül, hogy a néző érdeklődő és kíváncsi, viszont rögtön lámpaláza támad, ha  két színész  kedvesen  arra kéri, üljön ki ő is a pódiumra, és legyen olyan kedves, mondja el:  mi vitte el a Weöres Sándor Színházba. Az elhangzó vélemények (cseppben a tenger) érdekesek és tanulságosak. Kiderül például, hogy a középgeneráció azon képviselői, akik most színházbérletet váltottak, erős gyerekkori, illetve diákkori  színházi élményeket őriznek (Budapestről, Szegedről, máshonnan), főleg ezért várták nagyon, hogy végre Szombathelynek is legyen saját, állandó társulattal bíró színháza. És mert  első, meghatározó színházi élményeik  a hagyományos színházi nyelvhez kötődnek,   hasonlóra számítanak a WS Színházban is. Mindemellett azokat az előadásokat sem utasítják el, amelyek nem felelnek meg az ízlésüknek: tanulni,  tapasztalatot szerezni azokból is lehet.

Vannak aztán a SzínházSzerda-délutánon notórius színházlátogatók, akik a legtöbb előadást kétszer-háromszor-négyszer (stb., stb.) is megnézik: mert hiába ugyanaz, azért mindig más. És minden megszólaló hozzáteszi: szeretné, ha Jordán Tamás igazgatóként folytathatná, amit elkezdett. (Megjegyzés: csütörtökön este már tudjuk, hogy kívánságuk teljesült.)
A  színészpáros közben a Színházi szösszenetből kínál kisebb-nagyobb  szöszöket a közönségnek. Sziszi most is zseniális szinkronsúgó, közben  Zoli úgy énekli a Quimby-slágert, hogy belé kell szeretni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!