Folyammá nőtt a forrás

"Csak tiszta forrásból" (Bartók), "Az értől az óceánig" (Ady) - ezzel a két, méltán sokat idézett mondattal kezdi a beszélgetést Petró János, a szimfonikus zenekar alapító karnagya. Aztán meg is magyarázza, hogy kapcsolódnak a zenekar-alapításhoz.
 
- Amikor a zenekar alakult, senki nem gondolt pénzre, anyagi előnyökre, a zene szeretete hozta össze az együttest - tehát tiszta volt a forrás, ami létrehozta. S ahogy duzzadt, fejlődött, különféle hatások érték. Ahogy egy vízfolyást is, ami mire a tengerhez ér, elveszti eredeti ízét, ami induláskor megvolt, viszont hatalmassá, szélessé, sodró erejűvé vált. Valami ilyesmi történt ezzel a zenekarral is ötven év alatt. Hosszú ez az út, de még egy ember életébe belefér.
 
A második világháború óta eltelt időszak a történelem rendkívül ellentmondásos korszaka volt Magyarországon, egyes részletei még ma sem tisztázottak. A Rákosi-éra, majd 1956 után 1962 volt az első olyan év, amikor kicsit szabadabban lehetett gondolkodni, érezni. Addig politikai nyomás alatt volt a művészet.
 
- Az én véleményem az, hogy nem szabad a politikának beleszólni a művészetbe. Hagyni kell, hogy a nagy szerzők létrehozzák műveiket, amelyek ezután kiváló előadók segítségével eljutnak a hallgatóhoz, nézőhöz, megismertetve őket saját művészeti ideológiájukkal. 1962 már a kezdődő konszolidáció éve volt, és a művészvilág azonnal meg is mozdult. Számos zenekar alakult ebben az évben, nemcsak a szombathelyi és nem csak szimfonikus zenekarok. Ekkor alakult például az Omega együttes és a Liszt Ferenc kamarazenekar is. Két ember nevét mindenképpen meg kell említeni, akik a város zenei életében hatalmas szerepet játszottak. Az egyik Szily János püspök, aki létrehozta a székesegyházat, ez együtt járt egyházat kiszolgáló az énekesek, zenészek letelepedésével is. Sokan nem tudják, de Kiskar és Nagykar utcák azokról a kórusokról kapták nevüket, amelyek egyházi szolgálatban álltak, ezekben az utcákban laktak az énekesek, zenészek családostul. A másik név, amit meg kell említeni, Gonda György neve. A megyei tanács elnökeként az alapítástól a profivá válásig mindvégig a zenekar mellett volt. A zenekar alapítás ötletét 1962-ben sokan ellenezték, volt aki a zeneoktatást féltette mondván, hogy elvonja majd a zenekar a tanárokat. Az élet azonban pont az ellenkezőjét bizonyította be: a zenekar beindulásával ugrásszerűen megnőtt a növendékek száma a zeneiskolában.

 
Petró János 1962. február 25-én kapott egy városi tanácsi határozatot, miszerint szimfonikus zenekart vezethet. A zenekar létszáma magas volt, hiszen magában foglalta az akkor már évek óta működő, és szintén általa alapított ifjúsági zenekart, de csatlakoztak tanárok is. A koncertek kezdetben a Kisfaludy utcai Ifjúság Házában voltak, ott is próbáltak heti kétszer. 1962. november 15-én Sibelius és Mozart műveket játszottak nagyszámú közönség előtt - ennek ötvenedik évfordulóján, jövő héten lesz a jubileumi koncert azzal a négy karmesterrel (Petró János, Pál Tamás, Robert Houlihan, Vásáry Tamás) akik mély nyomot hagytak az azóta profivá vált együttesben.
 
- 1962-ben már húsz koncertünk volt, nagy részét a sportházban rendeztük, és a közönség mindig megtöltötte. A zenekart szeretet, érdeklődés vette körül, ami inspirálta a tagokat a munkára. Hét év alatt hatalmas fejlődésen ment át együttes, 1969-ben félfüggetlenek lettünk. Ez azt jelentette, hogy fele fizetésért, profi módon dolgoztunk, de nem tudtunk minden nap próbálni. Viszont már biztos egzisztenciát jelentett a zenészek számára a zenekar. 1967-ben a Muzsika című lapban jelent meg egy beszélgetés velem. Ebben az mondtam, mi nem arra vágyunk, hogy öt óra utazás után Pesten koncertet adjunk, kitéve magunkat a pihent, nem mindig jóindulatú zenekritikusok kényének, kedvének. A mi célunk az, hogy Szombathelyen olyan zenei élet legyen, hogy a kritikus is - és persze a közönség is - jöjjön ide. Ebből valóság lett: az Iseumi Játékokra például olyan emberek jöttek el, aki mértékadók voltak. Nézőként itt volt például Ferencsik János karmester, Robert Graves angol költő, regényíró  - hogy csak két nevet említsek. Az együttes folyamatosan fejlődött, egyre több koncertet adott. Gonda György is látta ezt, és szinte egyedül vállalta fel 1974-ben a zenekar hivatásossá alakításának felelősségét, és minden kockázatát. Rendkívül sok ellenzője volt az ötletnek, emiatt történt, hogy bár a munkáltatónk a megyei tanács volt, de az első években még a mi védelmünkben az Operán keresztül kaptuk meg a bérünket.
 
Az idő azonban a zenekart igazolta: sikerült Szombathelyre hozni a Bartók Szemináriumot, majd később a Karmesterversenyt is, amely a televízión keresztül országos ismertséget hozott az együttesnek. De Európa és a világ is megnyílt: külföldre jártak koncertezni, de számos külföldi vendégkarmester is jött egy-egy hétre a zenekarhoz, nyomot hagyva a muzsikusok játékán, az együttes megszólalásán. 1975-ben elkészült a Bartók Terem is, amelyet sok másik hazai zenekar a koncertek irigyelt a szombathelyiektől - hiszen végre ott próbálhattak a zenészek, ahol a koncerteket tartották, ez nagy segítség, szinte adomány egy együttes számára.

Az együttest 1991-ig vezette Petró János. Amikor azt kérdezem tőle, mi volt a csúcspont a zenekar életében, így válaszol:
 
- Számomra a sikert mindig a közönség érdeklődése és szeretete jelenti. Az, hogy Szombathelyen egyszerre három bérlet futott, az is önmagáért beszél. Közte kortárszenei is, ami ma szinte elképzelhetetlen lenne. Volt, hogy szombat délelőttre munkáskoncertet hirdettünk a Bartók Terembe Simándi Józseffel - és a nézőtér megtelt. Ezt nevezem én sikernek - vagyis azt, hogy pezsgő zene életet alapoztunk meg. Tény viszont, hogy akkoriban a szombathelyi zenekar tagjai húsz százalékkal többet kerestek, mint ami a szakmában akkor az átlag volt. Volt olyan év, amikor 132 koncertet adtunk - talán ez időtájt ez lehetett a csúcs.