Kultúra

2012.12.07. 12:06

Novák Viki - Lélektánc, avagy a tánc és a lélek

Mosolyog, ki van virulva. Azt csinálhatja – ismét – amit szeret, táncol. Nem sokon múlott, hogy ez ne így legyen. Sok mindent máshogy lát, letisztultak a dolgok. Épp annyira, mint a produkciója, a produkciójuk.

Bajdó Bettina

Novák Viki azt mondja, úgy fest idetelepültek, amikor a produkció után kérdezem arról, hogyan is kerültek a Magház Kultúrkocsmába. Ugyanis hathetente rukkolnak majd elő újabb és újabb produkciókkal, mondja Novák Viki törzsi táncos, koreográfus, a szombat esti produkciójuk kapcsán. A huszadik század elejének hangulata kelt ugyanis életre produkciójukban, igazi dívákat láthattunk a színpadon, a jazz, a swing, a csillogás, a fények játszották a főszerepet, természetesen a hölgyek mellett.

- Jellegében és hangulatában igencsak illik ahhoz ez a közeg, amit mi csinálunk, és mi képviselünk, a táncnak ehhez az underground vonulatához. Mindig különböző témákkal jelentkezünk majd, természetesen a tribal fusion stílust felhasználva. Ha tehetjük, vendéget is hívunk majd - mondja Viki.

Novák Viki. Fotó: Szendi Péter

Most sem maradhatott el, amellett, hogy állandó vendégük is ott volt Varga Geri (FM Zero) személyében, most Bboy Peter Funk táncos jött el most hozzájuk, önálló produkciójával, de természetesen szigorúan kapcsolódva az est hangulatához. Viki azt mondja, ő előző életében valószínűleg szeszcsempész volt, majd hatalmas mosoly kerekedik arcán, s hozzáteszi: nem szereti, ha fényezem, de szerintem egy nagyszerű táncos, hihetetlen tehetséggel van megáldva.

Nemcsak a produkció és a teljesítmény kapja most a főszerepet. Félrevonulunk, s az egyik kis zeg-zugban beszélgetni kezdünk az elmúlt hónapok történéseiről. Nem egyszerű időszakon van ugyanis túl Viki. Nem túlzás azt állítani, élet-halál között lebegett.

- Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, több hónapig parkoló pályára tett a saját egészségem. Súlyos műtéten vagyok túl, de köszönet és hála az orvosoknak, a műtős asszisztenseknek, nekik köszönhetem, hogy most itt beszélgethetünk. Nyár végén kerültem ugyanis kórházba perforált vakbéllel, s valóban az utolsó utáni pillanatban. Most már tudok rajta nevetni – mosolyog is egy jó napot -, de arra is volt ezalatt három hónap alatt időm, hogy végiggondoljak mindent. Sok mindent megváltoztat ez az ember életében.  Szembesültem vele, hogy korábban borzalmasan sokat dolgoztam, és nagyon szerteágazó területeken. Persze mindnek köze volt a mozgáshoz, a tánchoz, és lehet éppen ez is volt a baj. Ez a pihenő most alkalmat adott arra, hogy átgondoljam, megéri-e ennyi mindent egyszerre csinálni. És itt most egyáltalán nem az anyagiakra gondolok. Bármennyire „furcsának” is hangzik, arra jutottam, hatalmas nagy végső következtetésként, egyáltalán nem éri meg – megint csak mosolyog. Újra, és ezt jó látni, de most valami csillogás is van a szemében. Újult erő, elszántság, hit, remény. Letisztult, és erről is kezd el mesélni.

- Rájöttem többet kell foglalkoznom a tánccal, ha úgy tetszik, akkor inkább mélyebben. Mindig is táncos voltam, oktattam, de most egészen más perspektívából látom, és a saját pályafutásomat is. Nem szabad elaprózni a dolgokat, s az én életemben a tánc az, amire oda kell figyelnem. Ennek mindig is nagyon komoly helyet kell betöltenie az életemben. Emellett persze számtalan olyan dolog is végigfutott az agyamon, ami az életünk milyenségét, minőségét és hosszát vizsgálja, ehhez kötődik. De azt hiszem, nem csak én vagyok így ezzel, bárki, aki hasonló dolgokon megy keresztül, átél, megél olyan élményeket, melyek valóban elgondolkodtatják, úgy vélem hasonló fordulatokról tud beszámolni. Emberi kapcsolatok, szeretet, család, idő, ilyenkor mindent megforgatsz, átalakítasz a fejedben. Rájöttem arra is, nem az a lényeg, hogy a New York-i Metropolitanban, vagy a szombathelyi kultúrkocsmában lépek fel, hanem az, hogy az én lelkem legyen teljes ezáltal, hogy annyit tudjak belerakni, amellyel teljesnek érzem ezt a kört, s olyan helyre vihessem, ahol jól érzem magam, s a közönség is így van vele. A világot jelentő deszkák lehetnek bárhol, ha táncolok, akkor nekem azok a deszkák mindig a világot jelentik.


Persze azért Viki sem tudja meghazudtolni önmagát. Nem azt jelenti, hogy leáll, hogy kevesebbet dolgozna, csak megfontoltam és átgondoltan teszi mostantól mindezt. Nagy segítségére van ebben egyébként Kövesdi Andrea, táncos-társa is. Emellett pedig újult erővel jár továbbképzésekre is, mert azt mondja, fejlődni mindig kell.


Ezek is érdekelhetik