Kultúra

2013.03.27. 15:42

Dario Fo üzent a színházi világnapon

Szombathely - Március 27-én világszerte megünneplik a színházi világnapot. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) az idén Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaírót, rendezőt kérte föl az ünnepi üzenet megfogalmazására.

Ölbei Lívia

A   WS  Színház színészei szerdán délelőtt igazán ünnepi hangulatban fogadták az olvasópróbára érkező Mohácsi Jánost: a viszontlátás ujjongó öröme az elmúlt időszak  közös munkáira emlékeztet, egyúttal újabb jóízű próbaidőszakot ígér.

Mohácsi János most   Peter Shaffer Black Comedy című, sötétben játszódó briliáns bohózatát, illetve a darab Mohácsi-féle átiratát  rendezi meg  Szombathelyen, mert "évad végén a legjobb bohózatot csinálni. A legnehezebb,  és a legjobb".  Este aztán   - ahogy mindenütt - A félkegyelmű és a Mesterdetektív-előadás előtt is elhangzott a  színházi világnapi üzenet. Mert ez már 51  éve így szokás.

A Nemzetközi Színházi Intézet  ezúttal Dario Fo Nobel-díjas olasz színházi embert kérte föl az ünnepi üzenet megírására. Fo  abból indul ki, hogy hajdan a hatalom nem tűrhette, mert veszélyesnek ítélte  a komédiásokat, a mai válság idején azonban a színházak a létükért, a közönségért küzdenek, úgyhogy a hatalom nem törődik velük: "Éppen ezért a válság megoldására az az egyetlen reményünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiásoknak és színházcsinálóknak egy új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre".

Ki tudja; lehet, hogy a jelek máris látszanak.

A színházban persze  az év minden napja színházi világnap. A WS Színházban például szerdán  újabb Mohácsi-próbafolyamat kezdődött. A példányok egészen frissek: most jöttek ki a nyomtatóból, és abban is biztosak lehetünk, hogy a szöveg még sokat változik, mire az előadás elkészül. A színészek meg addig is boldogan tapogatóznak a sötétben, mint a Peter Shaffer-bohózat szereplői. Heltainál volt egy szekrény (Naftalin), Shakespeare-nél veszekedtek az istenek (Szentivánéji álom), a Black Comedy elején  meg beáll az áramszünet. És amikor az általános fölfordulásban Miss Furnival - Kiss Mari - azt kéri, hogy "csak csináljon fényt, fényhuszár" (a fényhuszár: Szabó Győző),     akkor... Akkor gondoljon mindenki arra, amire akar.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!