Kultúra

2013.09.23. 13:20

Ars Pannonica, határok nélkül

Eldőlt: 27 művész alkotásaiból kerül ki az a kollekció, amely majd Bécsbe utazik, éppen a Vienna Art Week nemetközi kulturális fesztivál idején.

Kozma Gábor

Nem volt hiábavaló a küzdelem, beérett a termés: a vasi művészek egy csoportja által gründolt, de leginkább Kamper László grafikusművész nevéhez köthető Ars Pannonica válogatott anyaga Európa egyik legrangosabb művészeti fesztiváljához kapcsolódóan jelenik meg idén novemberben Bécsben. Eddig azonban hosszú út vezetett.

A lényeg, hogy a III. Ars Pannonica sikere nyomán lódult meg az a folyamat, amely a napokban már konkrétumokat is hozott. Jelesül, egy szakmai bizottság javaslata alapján Bécsben állíthatják ki a részben vasi műveket. A bírálók pár nappal ezelőtt választották ki a beküldött művek közül azokat, amelyeket a bécsi bemutatóra javasolnak.

A bizottság tagja Aknai János és Nagy Gábor festőművész, Viola Kristóf osztrák művészettörténész és Kamper László. Utóbbit kérdeztük. A válogatás a Savaria Múzeumból indul útnak, a szombathelyi bemutató után a bécsi tárlat november 6-án nyílik, 22-én zár. Az anyagot a Bécsi Magyar Intézet közreműködésében az ottani magyar nagykövetség és a magyar ENSZ szervezet támogatása által állítják ki.

A támogatók sorában találjuk Balogh Zoltán minisztert, az NKA-t és a projektet mindvégig támogató megyei önkormányzatot. Valóban köszönet illeti Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnököt, korábban Majthényi László alelnököt, akik az ügy mellé álltak és biztosították az infrastrukturális-szervezeti hátteret. A szervezők 27 művészt kértek fel, valamennyiüktől 4-4 alkotást gyűjtöttek be.

Az októberi, szombathelyi tárlaton az összes mű szerepel majd. A bécsi bemutatón pedig egy válogatás kap lehetőséget. Vasi, nyugat-magyarországi és budapesti művészek jelenhetnek majd meg az osztrák fővárosban, a legjobbakat jutalmazzák. Hárman nyerhetnek el egy egyhetes, ausztriai tartózkodást. 

Kamper László szerint jelzésértékű, hogy 1975-ben éppen ezekben a napokban nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Világhét rangos eseménysorozata. És most ismét egy nagyszabású nemzetközi művészeti esemény van születőben, vasi gyökérzettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!