A legelső település-monográfia, az eleven emlékezet gyűjtőhelye

Pékó Tamás Lajos, Rönök polgármestere mindenekelőtt emlékeztette a vendégeket arra, hogy a kötet kiadását „az ötvenes években Németországba távozott Gaál Géza bácsi pénzadománya” tette lehetővé; köszönet érte. A polgármester köszöntőjében utalt arra is, hogy tavaly született meg az ötlet – ő maga a 2013-as idősek napja alkalmából szervezett eseményen intézett fölhívást a rönökiekhez: vegyenek részt aktívan – emlékeik, a falutörténet szempontjából jelentős dokumentumok, régi fotók közreadásával - a könyv létrehozásában, amelynek megírására Szenkovits Péter újságírót kérte föl az önkormányzat.

És íme: a könyv megszületett. Rönök polgármestere hangsúlyozta: rendkívül fontosnak tartja, hogy a monográfia – még soha nem írtak Rönökről hasonlót – elkészülhetett. Ez volt a legelső, a legfontosabb érv: hogy eljött az ideje rögzíteni mindazt, ami Rönök életében fontos, az itt élők és nem itt élők okulására. Fontos szempont volt az is, hogy a mai fiataloknak megmutathassák: az előző generációk mi mindent tettek azért, hogy Rönök – és maga az ország – épülhessen, fejlődhessen: „Azt mondják, ha nem ismerjük a múltunkat, akkor nem lesz jövőnk. Bizony, ez nagy alapigazság. Tudnunk kell, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Könyvünk nem egyszerűen csak településtörténet: emberi sorsok villannak fel, Szenkovits Péter izgalmas időutazásra viszi az olvasót. Aki elolvassa ezt a könyvet, megismerheti újkori történelmünket – de nem úgy, ahogy azt az iskolai történelemkönyvekből ismerjük.” A polgármester ezek után köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a könyv megszületéséhez. Külön köszönet illeti Mikos Máriát, a német nemzetiségi önkormányzat elnökét – az áldozatos adatgyűjtő munkáért.

A velünk élő történelem

„Eleven emlékezet – Rönök – múlt, jelen, jövő; ember és embertárs, föld, víz, ég találkozási pontja”, mondja a Szenkovits-kötet címe. Lapozzunk tovább, nyolcadik oldal: „Kitelepítés. Rémálom. Végigvonult az emberiség történelmén. (...) Mindez miért pont Rönököt kerülte volna el?” 1946-ban a falvak német nyelvű lakosságának kilencven százalékát kitelepítették.

Tovább, tizenegyedik oldal: „Bizsergető érzés járhatja át a Szent Imre-templomhoz manapság ellátogató helyieket és a távolabbi vidékekről ide érkezőket. (...) No, de elevenítsük föl elébb a legendát, mely szerint: Szent Imre nagyon szívesen vadászott errefelé. Tehtős – németújvári – tisztelői állítottak neki emléket az utóbb róla elnevezett Árpád-kori szentély megépítésével. (...)” És az utóhang: „(...) Mulczet Ferencné, Rézi néni, aki egy asszonykórus közösségéhez is tartozik, hitet tett amellett, hogy még most is bízik a Jóistenben. Hát, mégsincs minden veszve; de hogyan is lenne? (...)”

Az utolsó mondatban a Szent Imre-templom új keresztje tűnik föl.