Elbájolták a közönséget

Az egyiket világmegváltó gondolatok foglalkoztatják, a másik a pillanatokban, ahangulatokban találja meg az önkifejezéshez szükséges ihletet. Írnak és dalolnak mindenről, ami foglalkoztatja őket. Ez most már látszik. Bájoló című előadásuk aktuális részénél ez nyilvánvalóvá vált. Ez alkalommal ugyanis önmagukat „vitték porondra” – saját versek, novellák, szerzemények, dalok kaptak helyet az irodalmi barangolás egy órájában. A két bátor fiatal, Doma Bence és Puskás Mátyás nem is olyan régen kereste fel a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár vezetőségét azzal, hadd mutatkozzanak be. A vezetőség előszeretettel és örömmel fogadta a két ifjoncot s lelkesedésüket.

Pallósiné dr. Toldi Márta, a könyvtár igazgatója a bevezetőben el is mondja, nagyon örültek nekik, mi több, továbbra is várják a lelkes, bemutatkozásra vágyó fiatalokat. A kezdeményezés otthonra lelt, s nemcsak a könyvtárban, hanem a közönség szívében is. Most is szükség van pótszékekre. Tanárok, diáktársak, barátok, ismerősök, ismeretlenek. Persze, nem csak úgy maguktól beszéltek. Igaz, jól felkészült moderátor-riporter terelgette a beszélgetést ezen a délutánon: Boros Ferenc, a könyvtár dolgozója. Látszott, jól felkészült a fiúkból, ismerte az alkotásokat, az azokhoz kötődő történeteket, és persze kérdezett. Komolyat és komolytalant egyaránt. A srácok pedig hol komolyan, hol komolytalanul válaszoltak. Bence utóbbit igencsak előszeretettel alkalmazta, általában a legelmélyültebb pillanatokban. Senki sem bánta, mert a végén mindig megérkezett a komoly válasz is, s ha ez nem lett volna elég, hát gitárjával, hangjával, dalaival mindenkit kárpótolt.

Puskás Mátyás és Doma Bence Boros Ferenccel, a könyvtár munkatársával a Bájoló című irodalmi barangoláson (Fotó: Ambrózai Zsuzsanna)

– A mélységek felfoghatók magasságoknak is – ezt Matyi mondja, amikor Feri az alkotási pillanatokról faggatja. Fontosak ezek az életében, pillanatok, érzések, hangulatok, ezek szülik a sorokat is, legyen az vers, dalszöveg vagy éppen novella. Utóbbiról kicsit később, bővebben. Bence ezzel ellentétben más, őt sokkal inkább foglalkoztatják a globális, társadalmi problémák. Így jó ez, kiegészítik egymást. Nem hátrány az ember életében, ha közös zenekarban is tevékenykedik a másikkal. Kockacukor a neve, de most vissza a betűkhöz. Hallunk verset a Gáyer-parkról, dalt a szerelemről, Ritáról, s jön a novella Matyi tollából. Más híján ő lesz, aki felolvassa. Nagy dolog, bátorság, annak függvényében, hogy miről szól. Bár, mielőtt nekiállna, Feri még felkonferálja: Húsz perccel a kezdés előtt még nem volt címe a novellának. Változott azóta a helyzet, Matyi? – Nem, egyszerűen nincs címe – mondja a fiú, majd hozzáfűzi, hosszú lesz a felolvasás. Nem bánjuk.

A közönség hallgatja, vajon mit tud az élet első novellája, vajon miről szól majd, vajon megérint-e? Kétség sem férhet hozzá. Valószínűleg a történet az, ami azt a feszült csendet eredményezi a közönség sorai között. Matyi arról mesél, milyen az, amikor elmegy az édesapja. Történetbe ágyazva, de ez mit sem változtat a lényegen. Hátul, valahol a sorok között szipogás hallatszik, majd átcsap halk sírdogálásba. Feri jogosan kérdezi, vajon minden alkotásban a melankólia az uralkodó érzés? – Ilyenkor lehet igazán alkotni, az érzéseket előhozni, kimutatni mindazt, ami bennünk van – mondják szinte egybehangzóan a srácok. Persze, azért nevetünk is, éppen eleget, ami ellensúlyozza a komolyságot. Hát pontosan ilyenek ők. Fiatalok, kicsit határozatlanok, de mindenképpen bátrak, jó lélekkel és érzelmekkel megáldott ifjúk, akikkel minden bizonnyal egy alkalommal még találkozhatunk majd a könyvtár és a Bájoló sorozat keretében, február 26-án.