Závada Pál író „rendes nézőhöz” illően végignevette a Vízkereszt...-et

A nyomok a budapesti Nemzeti Színházhoz vezetnek: Závada Pál – aki nemcsak kiváló regényíró, hanem sikeres színpadi szerző is – akkor került közelebbi barátságba Znamenák Istvánnal, amikor a Nemzeti műsorra tűzte a Magyar ünnep című Závada-darabot. A Magyar ünnep a Nemzeti meghívásos Tízparancsolat-pályázatára készült, a harmadik parancsolatot – „Az Úr napját szenteld meg!" – véve alapul. Benne ismerős Závada-hősökkel találkozunk, a huszadik század negyvenes éveiben, amikor a történelem olyan élesen tette föl a kérdést, hogy voltaképpen mi – és épp kinek számít ünnepnek. Hogyan kell, kell-e, lehet-e ünnepelni. A nagy port fölvert Magyar ünnep-előadást Alföldi Róbert rendezte, Znamenák István – aki nemcsak kiváló rendező, hanem nagyszerű színész is – Flórián Imre katonadiplomatát, az eseményeket fényképészként dokumentáló Weiner Janka unokatestvérét játszotta benne. Závada Pál a kőszegi Vízkereszt-premiert összefoglalásképpen így kommentálja: „Negyedszer vagyok itt, mert imádom Znamenákot."

Závada Pál: „Azt nem mondtad, hogy ennyit fogunk nevetni”. Fotó: Szendi Péter

A rendező még nem került elő, Závada Pál pedig azzal a megjegyzéssel készül a fogadására, hogy „azt nem mondtad, hogy ennyit fogunk nevetni." Mert bár a szakmai szempontokat nem lehet kizárni, a Vízkereszt-premiert – mint minden „rendes néző" – az író is „végigkacagta". Igen, hallotta már színpadon Nádasdy Ádám 2005-ös Vízkereszt-fordítását – legutóbb a Pesti Színházban, egy színművészeti egyetemista osztály vizsgaelőadásában –, és a fordító említése nyomán azt mondja, hogy az első számú, „nagy fölszabadító valóban Nádasdy Ádám", aki „kortárs szövegként kezelte a Shakespeare-darabot, lehántva róla a megkövesedett magyar színházi hagyományt".

Ebbe a friss szövegbe illesztette bele most a kőszegi nyári társulat a saját tűzijátékos poénjait – „majdnem mind jó" –, és mindez együtt sodró, fergeteges, fölszabadult komédiázást hozott: „Nagyon fölbátorodott a társulat. De hát jó színészeket láttunk a színpadon. Külön izgalmasnak tartom, hogy milyen merészen bánnak a zenével, ami új dimenziókat nyit az előadásban." A kérdésre, hogy hiányzik-e a Nemzeti, Závada Pál gondolkodás nélkül azt válaszolja, hogy az épület semmiképpen nem hiányzik, azt sose tudta megszokni. Ami belül történt, az más – de elmúlt: „Pont egy éve volt a búcsúbuli – és milyen régen volt." A kollégák viszont megvannak, a kapcsolatok se szűntek meg: „Most nemcsak Znamenák Istvánnal találkozom, hanem például Herpai Rita rendezőasszisztenssel is. A Magyar ünnep próbafolyamatában vele szintén együtt dolgoztunk."

A tavaszi könyvfesztiválra jelent meg a legújabb, minden tekintetben súlyos Závada-kötet, a Természetes fény. Most milyen a szerző viszonya ezzel a különleges „kép/regénnyel"? Ez már a Természetes fény utókora? Závada Pál azt mondja, a leválás még nem történt meg: „Sokfelé hívnak, elmegyek az olvasókhoz. Meghallgatom, mit mondanak, elolvasom a kritikákat. Örülök, ha veszik."