Kultúra

2015.02.19. 11:03

Négy Magyarországon élő lepkéből három Vas megyében is röpköd - Nagy Ferenc könyvbe gyűjtötte őket

Szombathely - Nagy Ferenc Vas megye nagylepkéi című könyvét szerdán mutatták be a Savaria Múzeumban.

A szerzővel Vig Károly, a múzeum igazgatóhelyettese beszélgetett. Nagy Ferenc már gyermekkorában érdeklődött a rovarok iránt. Pesterzsébeti szülőházának nagy kertje volt, ahol a sokféle virág körül zümmögő élőlények felkeltették a figyelmét. Nyolcéves korában kezdte gyűjteni a különféle, többnyire egyenes szárnyú rovarokat. Preparátor szeretett volna lenni, a sors mégis a sport irányába terelte. Előbb élsportoló, majd edző lett. A rovarok iránti érdeklődése továbbra is megmaradt, és szakkönyvekből igyekezett továbbképezni magát.

A képen jobbról Vig Károly - igazgatóhelyettes, Savaria Múzeum és Nagy Ferenc - a könyv szerzője

- Bár kisebb-nagyobb publikációk már hozzájárultak ahhoz az ismeretanyaghoz, ami Vas megye lepkéiről eddig összegyűlt, de ilyen típusú összefoglaló munka még gyakorlatilag nem volt - fogalmazott Vig Károly a könyvbemutatón. Hozzátette: a megyei lepkékről ez most a legteljesebb munka. A vasi régióban több mint ezer nagylepkefaj ismert. Ez az országban előforduló lepkefajok mintegy 75 százalékát teszik ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!