Kultúra

2015.02.08. 12:12

Székely, román két jó barát: Vitéz Mihály tündöklése a Weöres Sándor Színházban

Szombathely - Székely Csaba drámaíró a szerencsejátékos és az üzletember lélektanából vezeti le főszereplője, a legnagyobb román nemzeti hős, Vitéz Mihály figuráját. A centenáriumi Weöres-drámapályázat díjnyertes szerzőjével a tabudöntő WSSz-ősbemutató alkalmával beszélgettünk. Itt minden magyar mítosz és román klisé megkapja a magáét.

Ölbei Lívia

Ahhoz az elementáris felszabadultsághoz, amely a szombathelyi Vitéz Mihályból árad, kellett, hogy ne csak a szerző, hanem a rendező is belülről értse, miről van szó:

„Azért esett a választás Béres Attilára, mert ő is erdélyi, marosvásárhelyi – mint én –, ő is ismeri azt a korszakot, amely különben nem egészen ismert periódusa sem a román, sem a magyar történetírásnak. Furcsán tanítják, egyoldalúan, rengeteg elhallgatással. Viszont az Erdélyt is elfoglaló, székelyt, magyart egymás ellen fordító Vitéz Mihály története nagyon alkalmas arra, hogy az ember megmutasson általa olyan törvényszerűségeket, amelyek láthatóan örökérvényűek: így születik a politikus. Attilában pedig van akkora mersz és indulat, hogy nem fogja vissza magát, amikor ilyesmiről kell beszélni."

Székely Csaba személyesen nem kapcsolódott be a szombathelyi Vitéz Mihály próbafolyamatába, de a szöveg némiképpen menet közben is változott. A szerző már 2013 nyarán, a díjátadó után elmondta, hogy nem elégedett a darab végével, azon még dolgoznia kell. Az előadás végkifejletében terminátorként taroló Basta generálist például előbb kihúzta a drámából, aztán rendezői kérésre visszaírta. Íróként az volt a félelme, hogy Basta dramaturgiailag túl későn tűnik föl ahhoz, hogy a közönség viszonyulni tudjon hozzá;  a történelmi hűség viszont megkövetelte, hogy a császár generálisa a végén, mintegy csattanóként  jelenjen meg a történetben. De egy terminátorhoz  nem kell emberi módon viszonyulni, úgyhogy ez a probléma is megoldódott.

És bár a színpadon elhangzik, hogy „a Föld forog a Nap körül", Kepler tényleg kikerült a darabból: „Volt benne eredetileg egy olyan szál, amit Az ember tragédiájából kölcsönöztem, mert a Vitéz Mihály kora ugyanaz a korszak, mint amikor Madáchnál a prágai szín történik. Kepler volt ráadásul II. Rudolf császár udvari asztronómusa, és én behoztam őt meg a feleségét is. De megvan nélkülük  darab, és a szereplők számát mindenképpen csökkenteni kellett, így is sokan vannak. A szerepösszevonásokon is dolgoztunk Attilával, megint csak praktikus okokból."

Béres Attila és Székely Csaba az ősbemutató után a WSSz-ben. Fotó: Stekovics Gáspár

Örkény özvegye, Radnóti Zsuzsa dramaturg az „ajnározott" kortárs szerzők közé sorolja a sokat játszott, sok díjjal elismert,  általa is nagyra tartott Székely Csabát. Sőt: egy írásában azt is megjegyzi, hogy „talán túl van ajnározva". A szerző viszont nem foglalkozik az efféle jelzőkkel:  „Egy Marosvásárhely melletti faluban lakom, és ott azért elég nyugodt a légkör, senki nem tudja, hogy  mit csinálok. Nem állnak kamaszlányok a kapuban autogramot kérni. Tényleg csak dolgozni próbálok, és  szeretem, ha azt, amit írok, be is mutatják."

A mai istenhátamögötti erdélyi valóságba bevezető Bányavidék-trilógiával robbant be néhány éve a színházi életbe, és ezek a darabok már nyomtatásban, kötetbe rendezve is hozzáférhetők. Az milyen érzés?

„Egyrészt nagyszerű és megtisztelő, hogy a Magvetőnél jelent meg - ez maga azt jelenti, hogy olyan könyv, amit számba vesznek, nem felejtődik el olyan könnyen. Másrészt valahogy megnyugtató, hogy a szövegek nyomtatásban is hozzáférhetők: a színházban most már bármi történhet velük. Harmadrészt fontos számomra, hogy a Bányavidék-trilógia együtt jelent meg Pintér Béla drámakötetével, ami azt jelzi, hogy a közönség érdeklődése megnövekedett a színház iránt. És ez jó. Számunkra, szerzők számára legalábbis. Nem biztos, hogy a kor számára is, mert általában akkor történik ilyesmi, amikor nagy elégedetlenség van – és akkor a nézők várnak valamit a színpadról: olyan üzenet megfogalmazását, amely rezonál arra a rossz hangulatra, amiben élnek. Talán most is valami hasonló van a levegőben."

Vitéz Mihály szerepét Székely Csaba mintha Bajomi Nagy Györgynek írta volna, pedig nem így történt. De BNGY-ben megvan az a naivság és ravaszság egyszerre, ami nélkül Vitéz Mihály nem működne.

„Igen: naiv és ravasz. A karaktert is ilyennek képzeltem.  Olyan, mint egy szerencsejátékos:  tétet emel, aztán vagy bejön, vagy nem jön be. Vitéz Mihály naiv módon kockáztat – és általában nyer. Én ezt az ő üzletemberi mivoltából vezettem le magamban. Kereskedő, és úgy viszonyul a politikához is, mint a kereskedelemhez, szerintem ebből fakadnak a politikai sikerei meg a kudarcai is."

Ami pedig a Vitéz Mihály román változatát illeti: „Nagyon szeretném, ha megvalósulna. Egyelőre jó lenne, ha a szombathelyi  előadást el lehetne vinni Romániába, akkor a reakciókból leszűrhetnénk, hogy van-e esély a romániai bemutatóra –  vagy annyira botrányos lenne, hogy jobb, ha eltekintünk tőle."

Arra a  megjegyzésre, hogy előbb-utóbb úgyis díjat kell kapnia a magyar és a román kultúra közeledésének előmozdításáért, Székely Csaba azt válaszolja, hogy tapasztalatai szerint Romániában azért többet tudnak a  magyar kultúráról, mint fordítva. Például a legtöbben nem jönnek zavarba, ha kortárs magyar írókat kell fölsorolniuk, Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt, esetleg Spirót sokan ismerik. „De Bartis Attilát biztos." A kortárs román írók viszont Magyarországról nem látszanak. „De Amerikában meg azt tapasztaltam, hogy semmit nem tudnak például a kanadai kultúráról, pedig hát szomszédos ország, és nyelvi akadályok sincsenek. Az ember sokszor azokat ismeri a legkevésbé, akik ott vannak az orra előtt."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!