Kultúra

2015.02.14. 18:47

Tisztelegtek a szerelmi költészet megteremtője előtt

Balassi Bálint előtt tisztelegve, a szerelmeseknek kedvezve ma ingyen meg lehetett nézni a múzeum tárlatait, miközben szerelmes versek szóltak.

Szendi Péter

Balassi Bálint előtt mindenkor nyitva állott a Battyhány-család udvara. A névnapján azzal is tisztelegni szerettek volna a hős katona és a magyar szerelmi költészet megteremtője előtt, hogy ezen a napon a dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumot ingyen látogathatták az érdeklődők. Móricz Péter múzeumvezető elmondta, hogy délelőtt felvételről szóltak a szerelmes versek, ezek hallgatása közben lehetett megnézni a tárlatokat. Szerencsére sokan érkeztek, akik kéz a kézben hallgatva a szerelmes költeményeket csodálták meg a múzeum kiállított tárgyait. A kora délután már inkább a gyerekeknek szólt, ugyanis a Cipőtörténeti Gyűjteménynél farsangi álarcokat, kellékeket készíthettek a kicsik hozzáértők segítségével.

Fotó: Szendi Péter

A délután második része már a felnőtteknek szólt a polgármesteri hivatal nagytermében. „Balassi szerelmi költészete és annak egykorú fogadtatása a Batthyány-családban” címmel tartott előadást Szentmártoni Szabó Géza, az ELTE BTK régi magyar irodalomtörténeti tanszék adjunktusa, Balassi kutató. Verset mondott Rajner Tibor és Varga Diána.

A múzeumigazgató hozzátette még, hogy ez volt az első ilyen próbálkozásuk a szerelmesek napján, de pozitív visszajelzéseket kaptak, így lehet, hogy jövőre is kedveskednek valamivel Bálint napon. Más tematikus napot is tartanak, legközelebb május 16-án „Földön, vízen és levegőben” címmel a közlekedés történetét mutatják be a helyi egyesületek segítségével. Nyáron pedig ismét csatlakoznak a múzeumok éjszakájához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!