Kultúra

2015.04.08. 12:59

Tarisznyások, slam poetry és más

Megyei körkép - Divat a vers: zenével és zene nélkül, színpadokon és köztereken, buszmegállókban és a virtualitásban. A költészet napján is sok program várható, szerte a megyében.

Ölbei Lívia

A 25. születésnapját ünneplő szombathelyi Tarisznyások együttes – Kiss Attila, Molnár András, Pados Zsolt – már javában április 11-ére, a költészet napjára készül. Pénteken délelőtt a celldömölki Berzsenyi gimnázium és szakképző iskolában, délután a zalakarosi általános iskolában, szombaton pedig a nádasdi művelődési házban lép színre a zenekar Versünnep című műsorával, sok megzenésített verssel.

Együtt 25 éve: Pados Zsolt, Molnár András, Kiss Attila. Fotó: Tarisznyások együttes

A Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi pedagógusképző karának magyar szakosai csütörtökön készülnek reggeltől estig tartó programmal. Lesz slam poetry, Kányádi-est, irodalmi kvíz és könyvbemutató, mindez szombathelyi középiskolások bevonásával.

De ez természetesen még nem minden. A szombathelyi Horváth Boldizsár középiskolában például pénteken a szokásos kicsengetés helyett megzenésített versek hangzanak föl, jelezve az óra végét. (Így aztán a vers gyorsan összekapcsolódik valami jóval.) És költészet napja ide vagy oda, elég egy fotel, némi lámpafény – vagy egy pad a parkban, és máris lehet verset olvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!