Kultúra

2015.08.20. 10:24

„Minden jó történet abszurd” - A szombathelyi Ferrum másodszor edződik Vasváron

Vasvár – A szombathelyi Ferrum Színházi Társulás nem kis erőfeszítések árán, de életének 39. esztendejében is megrendezi a saját szakmai táborozását: a csapatot második alkalommal fogadta be a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasat a vashoz – a társulat nevében ez a sokat kibíró fém rejtőzik, latinul.

Ölbei Lívia

„Nincsenek véletlenek", mondja Török Gábor, a Ferrum alapítója és máig művészeti vezetője, és ezzel arra utal, hogy a társulatot befogadó Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója „ősferrumos", Vasváron pedig ma is élénk színházi élet zajlik. A szombathelyi társulat évtizedeken át a velemi alkotóházban töltötte nyári „szakmai gyakorlatát": a táborozás a közösségépítésen túl elsősorban arra szolgált, hogy fölkészüljenek a következő évad bemutatójára. Az alkotóház azonban az MMIK intézményi fölszámolása után – átmenetileg legalábbis – ebek harmincadjára került, úgyhogy volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a Ferrum életében megszakad a régi hagyomány.

Gergye Rezső és a vasvári művelődési központ azonban a társulat segítségére sietett. Az idén augusztus 17-én költöztek be a ferrumosok a vasvári művelődési házba, és augusztus 23-áig maradnak ott. A tábor egyik alapvető célja ezúttal – ahogy Török Gábor fogalmaz - az utánpótlás beilleszkedésének megkönnyítése, a „ferrumosnak" is mondható groteszk stílus elsajátíttatása és fejlesztése. A Ferrum ugyanis nemrég felvételt hirdetett, amelynek nyomán új, fiatal játékosokkal bővült a társulat. „Mottónk Spiró egy mondata is lehetne, miszerint minden jó történet abszurd." A tábor szlogenje: „Vissza a gyökerekhez!" Ez pedig azt jelenti, hogy „Kafka, Mrozek, Petri György, Simonyi Imre, Eugenio Barba és mások az ihletői a vasvári műhelyben megszülető etűdöknek, dramatikus játékoknak, de egyelőre nem azzal a céllal, hogy közönség elé kerüljenek".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!