2016.01.04. 18:44
Az örök gyerek - Beszélgetések Prieger Zsolttal
Budapest, Szombathely - Akarva-akaratlanul magasra tették - és megugrották - a mércét a Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal című kötet alkotói. Mert alkotónak kell tekintenünk a beszélgetések alanyát és persze a kérdezőt, Dudich Ákost is.
Ráadásul a többes szám tovább bővíthető. Hiszen a budapesti Silenos Könyvkiadónál a múlt év végén megjelent kötetnek bemutatója is volt Prieger Zsolt szülővárosában, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, természetesen újabb beszélgetéssel. Ezúttal az a régi szombathelyi újságíró-kolléga, Fodor Sándor kérdezte Zsoltot, akiről az interjúkönyvben is szó esik. És mert erről a passzusról szemérmesen nem esett (nem is eshetett) szó a BDK-könyvbemutatón, most idemásoljuk: „De, ha már sármról van szó, tudnék még további nagyszerű újság- és tárcaírókat említeni, például Fodor Sanyi is ilyen Vasban. Lenyűgözően ír, és igazi Krúdy-karakter.”
Prieger Zsolt karakterét Dudich Ákos foglalja össze a kötet utolsó előtti oldalán, amikor egyszer csak fölkiált: „Örök gyerek vagy!” Zsolt egyetért: „Magam is ezt érzem.” Közben pedig: szédítő és élvezetes utazáson vehetnek részt mindazok, akik föllapozzák a Szabálytalan beszélgetéseket. Életmű-interjúról még korai volna beszélni, mégis: a történetmondás mitológiai sémája szerint a visszanézve megérthető és megértett gyerekkortól indulunk - 70-es évek, Szombathely -, úgy jutunk el, kanyarokkal, kitérőkkel, kisebb köröket is megfutva a jelenig, miközben elképesztő iramban és intenzitással rajzolódik ki nemcsak az örökké úton és keresésben lévő Prieger Zsolt - zenész, újságíró, producer, tanár, foci- és oroszirodalom-rajongó, a nemzetközileg jegyzett Anima Sound System vezetője, stb. -, hanem egy vagy több korszak kulturális-szellemi portréja is.
Előképnek meg ott van mondjuk a Költő disznózsírból című Tolnai Ottó-kötet, amely rádiós életműinterjúból készült: az 1990-es évek végén, a jugoszláv háború után Palicson (Szabadka szomszédságában) több héten át beszélgetett Tolnai Ottóval Parti Nagy Lajos. A „költő disznózsírból” nem más, mint Petőfi Sándor hófehér szobra, amelyet anno Kosztolányi pillantott meg egy hentesüzlet kirakatában. Márványnak tűnt, de nem volt az. Így kacsint össze az öröklét a múlékonysággal a kötet címében.
Prieger Zsolt és Dudich Ákos a szabálytalan jelzővel utal arra, hogy csak semmi piedesztál. Zsolt úgyse bírná ott sokáig: az ember nem néz oda, és már messze jár. Tolsztojnál, Pilinszkynél, az óceán partján. Kövessük, legalább a könyvben: kátrányszag, orgonaillat, plusz A varázsfuvola, amely gyógyítja a fogfájást.