Kultúra

2016.09.07. 20:25

A felfedezés izgalmai

Rábakecöl - Az idei nyári szünetben először volt lehetőségük a helyi iskolásoknak napközis táborban tölteni egy hetet.

Tersztyánszky Krisztina

A program szervezője a szomszédos város, Beled Egyesített Szociális Központja volt, míg a programoknak a rábakecöli Soós Imre Kulturális Központ adott helyet. Már amikor a gyerekek valójában itt tartózkodtak. A szervezők ugyanis tudták jól, hogy az alsó tagozatos korosztályt nehéz egy helyben ülve tartani, különösen a nyári vakáció utolsó napjaiban. Így aztán a
programok középpontjában a kirándulás, a kaland, az ismeretszerzés állt. A helyi diákok közül tizenöten jelentkeztek az egyhetes napközis táborba, az ötvenfős létszám a szomszédos települések kisdiákjaival vált teljessé.

A nebulóknak mindjárt az első nap nagy kalandot hozott: ellátogattak a mosonmagyaróvári interaktív természettudományi élményközpontba. Itt játékos formában ismerkedhettek a víz, a föld, a levegő tulajdonságaival, végezhettek játékos kísérleteket. A következő napon a Fertő-tavon hajókáztak és a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékeivel ismerkedtek.

 

Az érzelmek egyértelmű kifejezése bizony nem mindig könnyű   Fotó: Soós Imre Kulturális Központ

Akadt a héten egy kirándulásmentes nap is, ám képzeletben ekkor is utaztak a gyerekek, mégpedig az érzelmek világában. Milyen érzelmeket ismersz? Hogyan lehet azokat kifejezni, kimondani? Smiley jelek készültek, ezeket a gyerekek egymásnak adták, hazavitték. Sok szép érzést adott és kapott mindenki. Másnap, a kislődi kalandpark megint mozgalmasabb élményeket hozott: vizes próbatételeket, kötélpályát, bobos száguldást. Egy napot pedig a rábakecöli helyi értékek megismerésének szenteltek a szervezők. Ekkor a gyerekek helytörténeti múzeumban jártak, mesét hallgattak ékes falusi tájszólásban, régi korok eszközeit vehették kézbe.

- A napi négy étkezést is úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél több egészséges élelmiszert fogyasszanak - számolt be Odoricsné Buthi Krisztina, a szociális központ intézményvezetője. - Mellőztük a sok cukrot tartalmazó, édes fogásokat, helyettük annál több teljes kiőrlésű gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket illesztettünk az étrendbe. Természetesen a táborozóknak mindennap bőségesen adódott lehetőségük a testmozgásra, a sportra is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!