Kultúra

2016.10.28. 21:35

"Halál-mese" gyerekeknek

Boldogan éltek, míg meg nem haltak; időtlen idők óta így végződnek a mesék. Egy mai "haláli mesejáték" mégis képes megijeszteni a közönséget. Na nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket. Honnan ez a szorongás?

Ölbei Lívia

A Soltis Lajos Színháznak évek óta van gyerekbérlete a megye több településén. Az üde celldömölki gyerekelőadások igazi, mély élményt adnak a kellőképpen nyitott felnőtteknek is; az igazán jó gyerekelőadások már csak ilyenek. Az új évad első celli mesebemutatója a Hantocska, amely a budapesti független színtér egyik meghatározó formációja, a K2 Színház és a Soltis Színház koprodukciójában készült. A szerző- és rendezőpáros Fábián Péter és Benkó Bence, akik először - de remélhetőleg nem utoljára - dolgoztak Celldömölkön. (Különben most nyerték el a Junior Prima-díjat.)

A Hantocska műfaji meghatározása szerint zenés mű-népmese. Címszereplője az a bűbájos kis haláltanonclányka, aki az első körben megbukik a halálnő-vizsgán: képtelen magával vinni Ubul királyt, amikor eljön az idő. Pedig Ubul már öreg, mint az országút, van vagy 294 éves. Viszont egyáltalán nem akar meghalni. Várja haza szépséges leányát (sőt: lyányát ), Turbina hercegnőt - nem mellesleg a birodalom legjobb kapusát, akinek még a fiúk se tudnak gólt rúgni. Turbina már egy éve elindult legyőzni a Gonosz Háromfejű Kutyát, hogy elhozza tőle a Gyógytévő Csodafüvet, amely halhatatlanná teheti Ubul királyt. De Turbinának egyelőre se híre, se hamva.

 

A gyerekek azonnal veszik az adást, együtt lélegeznek az előadással: nevetnek, drukkolnak, ámulnak; ha kell, közbeszólnak. Az épp csak megkezdődött megyei Hantocska-turnén azonban megesett (bár nem ez a jellemző!), hogy az első percekben néhány pedagógus úgy döntött: az ő óvodáscsoportjuk nem nézheti meg ezt az előadást. Nyomban ki is vezették a gyerekeket a nézőtérről. Mert mégse lehet ilyen nyíltan, ilyen viccesen, fölszabadultan - beszélni a halálról. Egyáltalán: miért kell beszélni róla? Főleg gyerekeknek.

Tényleg nem kell?

Pachner Orsolya pszichológus, meseterapeuta azt mondja, a gyerekek éppen az óvodáskorba jutva kezdenek érdeklődni a halál, az elmúlás iránt. A mese pedig a lehető legjobb terep és minta a kérdések megválaszolására, a világ föltérképezésére. A mesék működése a mágikus gondolkodáson alapul, és ebben a gyerekek sokkal jobbak a felnőtteknél: a szimbólumok megfejtése számukra nem okoz gondot, értik és érzik a mesét. Mindebből következően a kisgyerek könnyedén elfogadja a mesékben olyan gyakran megszemélyesített halált, aki eljön és elvisz . Viszont ha elvisz, akár vissza is tud hozni: jövünk-megyünk, nincs éles határ. Vagyis a halál a gyerek számára eredendően nem tabu, sőt. A felnőttek viszont gyakran tabut csinálnak belőle: mert nem képesek szembenézni a saját félelmeikkel, szorongásaikkal, amelyeket aztán szépen átplántálnak a gyerekeikbe. Talán pont akkor, amikor óvni-védeni szeretnék őket.

 

Persze nincs ebben semmi meglepő. A modern társadalom alapvető jellemzője az elidegenedés, így aztán nem tudunk mit kezdeni a halállal sem: jobb híján megpróbáljuk távoltartani. Ahogy a pszichológus fogalmaz: a régi rítusok leépültek, újak nincsenek, pedig szükség volna rájuk. Miért ne születhetnének meg ezek a hiányzó új rítusok éppen a színházban? Arról nem beszélve, hogy a celli Hantocska - mint kortárs mese - maga is párbeszédet kezdeményez a népmesékkel.

A pszichológus szerint egyébként is mindig a kimondatlanság okoz feszültséget : így vagy úgy, de szükség van a feloldásra. Vagyis a halálról, az elmúlásról nemcsak lehet, hanem kell is beszélni: a legtermészetesebb része az életünknek. Titkolózni, félelmet kelteni fölösleges. Egészen kicsi gyerekek ott lehetnek például családtagok, kedves ismerősök temetésén. Hiszen semmi olyasmi nem történik ott, amit titkolni kellene előttük, amit nem láthatnának. Lehet együtt sírni, szomorkodni. Alkalomadtán lehet jelezni, hogy a szomszéd nénivel, bácsival ezentúl már nem találkozunk. És az a felnőtt, aki ilyenkor nem találja a választ arra a kérdésre, hogy aki elmegy, vajon hova költözik, szintén kaphat segítséget. Pachner Orsolya leemeli a polcról az ausztrál Shona Innes könyvét, Varró Dániel fordításában, Agócs Írisz csodálatos rajzaival: Az élet olyan, mint a szél. ...és mint a szél, úgy száll tova. És elmegy innen máshova.

A celli Hantocska-előadás végén pont ilyen szépen, békésen, boldogan-szomorúan búcsúzik el az öreg király. Turbina elhozza a Csodatévő Gyógyfüvet, de Ubul megérti, hogy már nincs rá szüksége.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!