Nem mind pásztor, aki botot emel

Az előadás után szombaton este szinte mindenki odalép Horváth János Gedihez, aki Rasperger József grafikussal (az MMIK ma már nem létező Médium Galériájának fölvirágoztatójával) beszélget az aulában. Gedi mosolyogva hárítja a gratulációkat, mondván, hogy neki ehhez már nincs köze , pedig dehogyis nincsen.

A 70 éves Antal Lászlót köszöntötte a Bruegel-képek ihlette 1983-as fölújítás Fotó: Németh Richárd

Az Ungaresca úgy működik, mint maga a folklór: nemzedékek adják egymásnak a stafétabotot. Ma már nem Horváth János, hanem a fia, Horváth Győző igazgatja az együttest - művészeti asszisztens Csollányné Horváth Krisztina -, folytatva-megújítva-fönntartva a hagyományokat. A Kaláris-esten azt is megmutatják - Ahogy mi szeretjük címmel - a sokféleségben egységet képező táncosok, hogy a folytatás-fönntartás manapság miféle nehézségekbe ütközik. Így kerül az erdélyi-mezőkölpényi táncokra épülő koreo-gráfiába a folytonos mobilozás, egyeztetés, szellemes színpadi megfogalmazásban. Az egyeztetésre nagy szükség van, hiszen sokan a tanulmányaik vagy a munkájuk okán más városokból, esetleg külföldről járnak vissza az Ungaresca-próbákra. Autóstopos segédeszköznek tűnő kartonpapíron olvasható az üzenet: Londonba mentem! (De minek hozzá az a kellemetlen asszociációkat keltő fekete póló? Magyar munkavállaló - ergo nem turista? Legföljebb ebben az ironikus fénytörésben értelmezhető.)

Somogyi karikatánc, Csollányné Horváth Krisztina koreográfiája, szókimondó lányénekekkel Fotó: Németh Richárd

De kezdjük az elején. Vastaps köszönti az Ungarescát már az első percekben. A konferanszié Prikazovics Ferenc, a kísérőzenekar a Boglya Népzenei Együttes. A romániai Keménytelke táncaiból készült Horváth Győző-koreográfiával indul az este. Aztán a 70 éves Antal Lászlót köszöntik az ünnepelt 1983-as, Bruegel-festmények ihlette, az alkalomra fölújított táncszínházi koreográfiájával. A Don Quijote következik, Bognár József koreográfiájában Jávorics Krisztián (a nagy ) és Horváth Zoltán (a kicsi ) a főszereplő. Az áttetsző és hajlíthatatlan szélmalomharcos és hű fegyverhordozója. A Boglya - benne Sebők Lívia - azt énekli, hogy Lucifernél ég a szalma . Az Ungaresca utánpótlását a Szivárvány AMI adja. A somogyi karikatánc Csollányné Horváth Krisztina koreo-gráfiája, az Ungaresca és a Tücsök előadásában.

A Szent Márton Borfesztiválra készített, dramatikus elemekkel összefűzött koreográfia a szőlő útját kíséri végig egészen a szüreti mulatságig, több tájegység táncaival Fotó: Németh Richárd

A bevezető szerint a lányok táncában az a lényeg, hogy mindenki egyforma, senki nem tűnik ki. Horváth Győző kalotaszegi legényese - a román lassú és a magyar virtuóz - a válasz a karikatáncra, a csapatból ki-kilépő férfias versengésekkel. Az este első része az Ahogy mi szeretjük -koreográfiával ér véget. A szünetben itt is, ott is a műsort dicsérik: régi táncosok (akiknek a térde már nem bírná ), szakértő szemmel. A második rész a Szent Márton Borfesztiválra készült, többféle táncból (Sárköz, Mezőföld, Rábaköz) összefűzött életképpel folytatódik: Tolták már vidáman Bacchusnak szekerét. Közreműködnek Gyöngyösfalu jótorkú férfiemberei és asszonyai (a Szent Márton Kórus), a háttérvetítés képei között a kőszegi Szőlő Jövésnek Könyvéből is látunk néhány lapot. A koreográfia nagyszabású szüreti mulatságba torkollik: ez a nagy össztánc benne a legszebb. (Ilyenkor mutatkozik meg a tánc ereje.) A nagybúni gyűjtésből az Ungaresca seniorjai mutatják be László Csaba koreográfiáját (felvételről húzza a székelykeresztúri zenekar), a Kaláris Csollányné Horváth Krisztina és Csollány Csaba koreográfiájával válik teljessé: a Vág-Garam-köz táncaiból kapunk gubbantós (jellegzetes rogyasztós mozdulat tánc közben) ízelítőt.

De az este aktuális alapgondolatát mégis Dávid József, a tapasztalt pásztor fogalmazza meg, Prikazovics Ferenc tolmácsolásában, Horváth Győző botolós koreo-gráfiájának bevezetéseképpen: Nem mind pásztor, aki botot emel.

Az 1955-ben alapított, sokat megért Ungarescában mind táncos, aki lábat emel. A Kaláris a bizonyíték.