Kultúra

2017.01.16. 13:05

Claudius ajánlásával: ma 8 éve kezdődött meg a nagy időutazás

Akik naponta látják egymást, nem veszik észre az idő jeleit. A régi fotók azonban furcsán megbizsergetik a szívet. Pont nyolc éve lépett működésbe a WSSz időgépe: a legelső premier a színház alapítását mesélte el.

Ölbei Lívia

Régen volt? Vagy nem is olyan régen? Játszik velünk az idő.

Daliás idők voltak, az egyszer biztos. Mert bár hosszú-hosszú várakozás, törekvés és reménykedés után a szombathelyi képviselő-testület 2007. szeptember 27-én mondta ki (egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) a boldogító igent a színházalapításra –  megbízva Jordán Tamást a feladattal –, az első premierre természetesen kicsit még várni kellett.

A színházalapítás jogi procedúrája után állt föl a Weöres Sándor Színház kezdőcsapata: a társulat jelentős része azóta is Szombathelyen dolgozik, szép pályaívek kibontakozásának lehettünk-lehetünk részesei. 2008. tavaszán Kiss Mari és Szabó Tibor érkezett meg elsőként Szombathelyre: a színészek közül ők ketten vettek részt az első sajtótájékoztatón. Azóta meg már otthon vannak itt. Aztán következett a megyejáró bérlettoborzó turné: Celldömölktől Őriszentpéterig. Ki ne emlékezne az őrülten jókedvű, nagy energiákat fölszabadító csatakiáltásra, a „hakára”. (Tényleg: talán mostanában sem ártana néha „hakázni” egyet.)

A Weöres Sándor Színház a kellőképpen leharcolt, de valahogy mégis otthonos és szerethető, korábban helyőrségi kultúrházként funkcionáló Akacs Mihály utcai épületben, a Hemóban kezdte meg működését (van étterem is, ez fontos!). Itt zajlottak az első próbák, itt került színre a WSSz nyitottságát, hangulatát, önazonosságát megalapozó, a mélyben azóta is meghatározó színháznyitó premier,  9700 címmel. Műfaját tekintve zenés időutazás. Jordán Tamás egyik alapvetése úgy szólt, hogy a szombathelyi társulat színészei legyenek tényleg szombathelyiek. Így aztán a színháznyitó premierre sem valamelyik tiszteletreméltó klasszikustól választottak darabot: megoldották ők maguk. Saját kutatások, ötletek alapján színre vitték – a szombathelyi színházalapítás kacskaringós történetét. (Az ötletekre szerzőként Egressy Zoltán és Dömötör Tamás épített színdarabot, az előadást Dömötör Tamás rendezre.) Feri bácsi mozgásba hozta a hűtőszekrényből buherált időgépet (de hát ez maga a színház), így aztán a díszes kompánia visszajutott egészen a városalapító Claudiusig, hogy megszerezze a színházalapításhoz szükséges summát. Közben vinnyogva dőltünk a nevetéstől a „színház vagy képtár, képtár vagy színház” dilemma huszárvágásos megoldásán  (miközben csak szólt, csak szólt a szovjet himnusz).

Így visszanézve különösen érdekes számot vetni azzal, hogy a 9700-előadásban eljátszott szerepek – mindannyian a SZOSZETEVA, vagyis a Szombathelyért Szeretnék Tenni Valamit Városvédő Bizottság tagjai – milyen pontosan eltalálták a színészeket.

Tényleg: a színházalapítás közelgő tizedik születésnapjára nem lehetne fölújítani ezt a frenetikus, mítosz- és színházteremtő bemutatót? A Hemo már nincs meg, de a  színház falai őrzik még a régi emlékeket (és az épület szerkezete se változott).

Claudius császár a Római Birodalom legnagyobb drágakövét ajánlotta föl a szombathelyi színház megalapítására. És lám!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!